Számtalan regény, film és egyéb alkotás született már a gyermeki ártatlanságról és arról a fajta tisztaságról, amit a gyermekek képviselnek a felnőttek által uralt romlott világban. Sokkal relevánsabb, mégis megosztó és megbotránkoztató kérdés azonban, hogy vajon tényleg olyan ártatlanok-e a gyermekek? Valóban csak a kegyetlen felnőtt világ rontja meg őket, vagy a bennük rejlő hatalmas képzelőerőnek létezik egy sötét oldala?

A karcsú ember rejtélye
Irene Taylor Brodsky rendezőnő dokumentumfilmje, az HBO támogatásával készült Beware the Slenderman (magyar címén: Slenderman: Az internet réme életre kel) egy 2014-es felkavaró eset körülményeit és hátterét dolgozza fel. Két, 12 éves amerikai kislány barátnőjükkel kívántak végezni azért, hogy az általuk valósnak vélt internetes figura, Slenderman kedvében járjanak, és megoltalmazzák magukat és családjukat a kiismerhetetlen szörny bosszújától. Az áldozat a csodával határos módon túlélte a brutális késelést (19 szúrás érte), a két elkövetőt elfogták és bíróság elé állították, az eset pedig Slendermanre irányította a világ figyelmét. De kicsoda is igazából Slenderman? Slender egy fiktív netes karakter; öltönyös, magas alak, vékony, hosszú végtagokkal, riasztó, arctalan tekintettel, kinek hátából csápok nőnek ki. Nehéz volna eldönteni, hogy Slenderman jó vagy gonosz teremtmény-e. Mintha egyszerre lenne védelmező és könyörtelen gyilkos, aki elsősorban a gyermekeket veszélyezteti. A lény első felbukkanása 2009-re tehető, a Something Awful nevű, horrortörténeteket gyűjtő internetes oldal „szörnycsináló” pályázatára egy felhasználó osztotta meg először az első Slendermannel („karcsú ember”) kapcsolatos leírásokat. Azóta kollektív részévé vált az internetes tudatnak, játékok és fotók jelentek meg róla, és olyanok is akadtak, akik szilárdan állították, hogy a képzeletbeli szörnyeteg igenis létezik… köztük a fentebb említett két kislány is.

A két elkövető, Anissa Weier és Morgan Geyser

Gyilkos mém
A dokumentumfilm egy meglehetősen öncélú, riogatós felvétellel indít, melyen egy jumpscare jelenet keretében rögtön meg is láthatjuk Slenderman valószerűtlen alakját. A film ezt követően végig rendkívül nyomasztó, felkavaró, ugyanakkor végig lebilincselő marad. Az igazán gyötrő hangulatot a film felépítése adja; nincs semmilyen narrátor vagy kedves műsorvezető, a sokkoló történetet és a hátteret kizárólag interjúkból, igazságügyi felvételekből és netes videókból összeállítva meséli el számunkra a rendezőnő. A megszólaltatott személyek között találjuk az elkövetők szüleit és több szakértőt, köztük Richard Dawkins professzort, a mémelmélet atyját is. Dawkins szerint, egy emlék, egy kép, vagy egy gondolat képes az emberi memóriában a génekhez hasonlóan továbböröklődni és vírusmódjára elszaporodni, ezáltal a kollektív tudat részévé válni. A professzor ilyen elemnek tartja például a mumust, az interneten népszerűvé vált videókat, képeket, történeteket és magát a vallást is. A legfelkavaróbb pillanatokat mégis azok az igazságügyi felvételek jelentik, ahol a két elkövető, helyenként szinte riasztó hidegvérrel, máskor viszont gyermeki ártatlansággal meséli a késelés körülményeit, valamint a Slendermannel kapcsolatos tudnivalókat.

Bűnösök mosdatása?
A Beware the Slenderman kétségkívül egy erőteljes hangulatú, nyomasztó dokumentumfilm, ami ugyanakkor legnagyobb részt igyekszik elkerülni az öncélú hatásvadászatot (kivéve az elejét) és törekszik arra, hogy a néző objektív képet kapjon a megrázó igazságról. Mégis, mintha a film helyenként túlzottan az elkövetők és családjuk pártján állna a kérdésben, amit csak erősít az is, hogy az áldozat, illetve annak családja nem szólalnak meg a filmben (bár erről valószínűleg nem a készítők tehetnek). A szülők nyilatkozásai hitelesnek és őszintének tűnnek, elhisszük nekik, hogy gyermekeiket szeretetben és odafigyeléssel nevelték, az alkotók mégis mintha kissé maszatolni próbálnának az ügyben. Magát a késelést végrehajtó lányról azóta kiderült, hogy skizofréniában szenved, ugyanúgy, ahogy az édesapja, aki viszont soha senki testi épségét nem veszélyeztette. Valami tehát mégis történt, ami visszafordíthatatlan irányba terelte a két fiatal személyiségét, de pontosan nem derül ki, hogy micsoda. Nem létezik persze egyértelmű magyarázat, de a nagyobb szülői odafigyelés talán megelőzhette volna a tragédiát. Az egyik szülő például bevallja, hogy gyermeke 10-11 éves koráig hitt a Mikulás létezésében, és ők nem akarták benne ezt az illúziót lerombolni. Önmagában ezzel még nem lenne baj, de a mesevilágtól való elszakadásnak kulcsszerepet kéne játszania az egészséges lelki egyensúly kialakításában és abban, hogy a fiatalok meg tudják különböztetni a fikciót a realitástól. Hasonlóan érdekes probléma, hogy az egyik elkövető egy iPadet kapott, ami mintha túlságosan is rabul ejtette volna a kislányt. A film ezen kívül mintha ici-picit elfogultan közölné velünk azt a tényt, hogy a két lánynak felnőttként kell a bíróság elé állnia, így tettükért akár 65 év börtönt is kaphatnak (azt azért ne feledjük, hogy a bűncselekményt előre kitervelték és kifejezetten barátnőjük életének kioltására törekedtek). Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy egy ennyire felkavaró témát nehéz lenne teljesen objektívan bemutatni, főleg az elkövetők szüleinek kálváriáját, ami akárhogyan, de meghatja és felkorbácsolja a néző érzelmeit – az áldozatról és hozzátartozóiról még nem is esett szó.

Ne dugjuk homokba fejünket!
A Beware the Slenderman egyáltalán nem tartozik a „tanuljunk szórakozva” típusú dokumentumfilmek közé. A rideg tényfeltárás, a gyötrő hangulat és a felkavaró téma együttesen tesznek arról, hogy Slenderman figurája örökre beleégjen a memóriánkba, mint annak a metafórája, mi történik, ha egy internetes rémmese ellenőrizetlenné és kontrollálhatatlanná válva terjed és fertőz meg olyanokat is, akik még nem készek vagy túl érzékenyek az efféle modern népmesék befogadására. Ez az alkotás semmiképpen sem tartozik a többször nézős kategóriába, mivel túlságosan végletes és a szó legszörnyűbb értelmében sötét ahhoz, hogy normális lelkületű ember egynél többször megnézze. Vitaindítónak viszont mindenképpen érdekes és hasznos tananyag lehet a már érettebb korosztály számára. A filmet elsősorban mégis inkább szülőknek ajánlom megtekintésre (persze csak ha már a kisgyermek alszik), mert könyörtelenül készíti fel őket napjaink folklórjának és hiedelemvilágának veszélyeire. A legjobb ugyanis, ha strucc-politika helyett inkább szembenézünk a valósággal, még ha az rendkívül kegyetlen is. Nem arról van szó, hogy Slendermant és a hozzá hasonló teremtményeket teljesen száműzni kellene az internetes szubkultúrából, hiszen ezt nem is lehet. Arról viszont tehetünk, hogy a hisztériával, a tabusítással és riogatással mekkora hatalmat adunk az efféle szörnyetegnek. Az arctalan lidérc hatalma a gyermekek felett tőlünk is függ!

A film megtekinthető az HBO Go-n.