Kevés olyan szerző van, akit kevésbé lehet kihagyni, ha a sci-fi irodalom alapjairól beszélünk, mint Isaac Asimov. Az Alapítvány sorozatát most emelték át tévére, szóval itt az ideje annak, hogy megnézzük: ki is volt valójában Isaac Asimov, a név a Robot univerzum és az Alapítvány sorozat mögött.

„A változás, a folyamatos változás, az elkerülhetetlen változás az, ami a társadalom meghatározó tényezője manapság. Semmilyen érzelmi döntés nem történhet anélkül, hogy nem csak a mai világot, hanem a jövőbeli világot figyelembe vennénk. Ez viszont azt jelenti, hogy az államférfiúinknak, az üzletembereinknek, és egyáltalán mindenkinek sci-fi módon kell gondolkodnia.”

Isaac Asimov

1966-ban a Minden idők legjobb sorozata kategóriában Asimov vitte el a Hugo-díjat. Olyan jelöltekkel versenyzett, mint Tolkien, Burroghs, vagy Heinlein. Szerzők, akiknek elég csak a vezetéknevüket leírni. Szerzők, akik olyan alapműveket tettek le az asztalra, melyek kiállták az idő próbáit, és száz meg száz más nagyszerű művet inspiráltak, illetve fektették le azoknak a műfajoknak az alapjait, melyeknek koronázatlan királyai lettek. Bár Asimov többször megemlítette, hogy nincs vizuálisabb egy jó könyvnél, melynek nyomába nehezen érhet fel a televízió, hisz ezer ember is olvashatja ugyanazt a könyvet, az ezer különböző módon fog az emberek képzeletében megjelenni, mégis az előbb felsorolt nevek – beleértve Asimovot is – , temérdek tévés és mozis adaptáció alapját fektették le.

Elég csak a Gyűrűk Urára gondolni, amely történetének a mozivásznon megjelenő változata legalább akkora kultusznak örvend, mint maga a könyv. Az Alapítvány sorozat első két része annyira friss, hogy gőzölög. A premierje két napja volt és nehéz megmondani, hogy felér-e az alapműhöz, vagy nagyon gyorsan eltűnik a süllyesztőben. Az előzetes alapján nem lehet az alkotókra fogni, hogy spóroltak volna a látvánnyal, de mind tudjuk, hogy ez bőven kevés ahhoz, hogy egy történetet izgalmas módon el lehessen mesélni.

Philadelpia, Heinlein és a kutatás

Az orosz származású író több száz könyv borítójára került rá, mint szerző vagy társszerző, és megannyi nem irodalmi alkotáshoz is hozzájárult – írt 1300 oldalas kézikönyvet a Bibliához is például – , mégis amiről legjobban ismerjük, az az Alapítvány és Robot univerzum sorozata. Az emigráns Asimov szülők Amerikában cukrászdát nyitottak, melyben a már kilenc éves Isaac is dolgozott. A boltban többek közt magazinokat is árultak, amelyek oldalain a szerző rálelt azokra a fikciós történetekre, amik végül teljesen rabul ejtették. Édesapja nem rajongott az olvasmányaiért, de ő meggyőzte, hogy mivel a tudomány szó szerepel a sience-fictionben, ezek a sztorik kifejezetten ismeretterjesztőek. A tudomány szeretete később a Columbia egyetem padsoraiba repítette, ahol kémiából szerzett diplomát, majd később célul tűzte ki, hogy megszerzi a doktoriját is. 1941-ben megkapta a mester diplomáját, aztán 1942-től egészen 45-ig a haditengerészet egyik légi kísérleti állomásán dolgozott. Elmondása alapján ő is, és a kormány is jobban járt így, hogy egy észszerű kémikus volt, egy bepánikolt gyalogos katona helyett.

Jelentős pontnak mondhatjuk ezt az időszakot az életében, már csak azért is mert Robert A. Heinlein, a sci-fi aranykorának egy másik alapköve volt a munkatársa. Ha már aranykor, akkor a harmadik nagy név, akit belehet dobni egy kocsmás-beszélgetős esten az Arthur C. Clarke, de ne ugorjunk annyira előre, róla később. Heinlein egyébként nem volt egyszerű ember Asimov szerint, mivel nehezen lehetett csak meggyőzni bizonyos dolgokról, és a végtelenségig el tudott menni, hogy a saját véleményét ráerőltesse másokra. Az ottani munka amúgy sem volt egy leányálom, az idő meglehetősen párás volt Philadelphiában, Asimov a hét hat napján dolgozott, és a felesége Gertrud, pedig otthon ragadt New Yorkban. Mindezek mellett az egész munkát értelmetlennek látta, elmondása szerint, ha nem háborús időket éltek volna, már rég lapátra lett volna téve. Heinlein mellett egyébként még egy nevet meg kell említeni, a szintén sci-fi szerző, L. Sprague de Camp ugyancsak ezen a bázison dolgozott. Camp, aki nem mellesleg több Conan a barbár történetet szerkesztet Robet E. Howard halála után, egy könyvét egyenesen Henileinnek és Asimovnak ajánlja.

A Clarke viszály

És most akkor ugorjunk vissza egy kicsit a harmadik nagy névre, akit Asimovval és Heinleinnel együtt emlegetünk, ha sc-fi alapvetésekről beszélünk. Arthur C. Clarke és Isaac Asimov 1953-ban találkoztak, és onnantól kezdve sosem hagyták abba egymás inzultálását. Barátságos rivalizálásuknak meglepően humoros fordulatai voltak, sikerült egy életre szóló hobbit kreálniuk egymés cseszegetéséből. Egy alkalommal Clarke, egy meglehetősen negatív kritikába futott Asimov esszégyűjteményét illetően, amit azon nyomban át is küldött a szerzőnek, hogy véletlenül se maradjon le róla.

Egy másik alkalommal, mikor Clarke megtudta, hogy egy repülőszerencsétlenség egyik utasa az ő könyvét olvasta mielőtt lezuhantak, elküldte a hírt Asimovnak azzal az üzenettel, hogy milyen kár, hogy nem Asimovot olvasott, az esetben nyugodtan halt meg volna álmában. Asimov válasza pusztán annyi volt, hogy a repülőszerencsétlenség legalább kegyes feloldozás volt Clarke könyve alól. Kapcsolatuk csípős mivoltát ugyanakkor nagyon jól megmagyarázza az, hogy egy alkalommal közös taxin osztoztak New Yorkban, mikor is arra a kérdésre, hogy ki a legnagyobb élő sci-fi író, mindketten a másik nevét mondták. Clarke egy esszégyűjteményében annyit írt: „A Clarke – Asimov békeegyezmény feltételeinek megfelelően, ezt a könyvet a második legnagyobb sci-fi író ajánlja a második legnagyobb sci-fi írónak”. A csipkelődős odamondogatás mögött, mély tisztelet húzódott.

Robotok és törvények

Asimov 1948-ban megszerezte a Phd. Fokozatát kémiából, majd sikeres karriert futott be az akadémián. Posztdoktori pozícióban dolgozott a malária elleni küzdelem stratégiáján a Columbián, majd a Bostoni Egyetemen tanított biokémiát. Az órái meglehetősen népszerűek voltak, az oktatást 1958-ban fejezte be véglegesen, mikor is teljes állásban az írásra fókuszált. Az írásra, melyet már nagyon fiatal kora óta művelt, de igazán 1939-ben kezdett közönség elé lépni velük.

Első történetét, a Hajótörés a Vesta térségében címen az Amazing Stories elnevezésű tudományos-fikciós lapba írta, ami az évek során jó pár híres szerzőt kitermelt. Az Astounding Science-Fiction című lap szerkesztője John W. Campbell Jr. Rögtön a szárnyai alá is vette, majd az igazán nagy bomba az 1941-es Leszáll az éj lett. A történet egy több nap által megvilágított bolygóról szól, ahol minden kétezredik évben van sötétség, rögtön a legolvasottabb szerzők közé dobta Asimovot. A robot történeteit 1940-ben kezdte írni. Az Astounding Science-Fiction 1942-es számában megjelent Körbe-Körbe című novella volt az első, melyben szerepelt a robotika három törvénye.

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

Ezek azok a törvények melyeknek meg kell felelni a robotoknak, hogy képesek legyenek a konfliktusmentes együttélésre az emberekkel. John W. Campbell nagy szeretettel, de pragmatikusan vezette a lapját. Két fontos kikötése volt a megjelenő történetekkel kapcsolatban. Egyrészt a tudománynak észszerűnek és hihetőnek kellett lennie, másrészt a szerzőknek érteniük kellett az embereket. 1940 decemberében Campbell és Asimov éppen Asimov egy novelláját vitatták meg, mikor felmerült a kérdés, hogy a robotoknak az emberek törvényei szerint kell-e élniük. Rögtön megszületett a robotika három törvénye, melyek Campbell elmondása alapján mindig is Asimovban voltak, ő csak kihúzta belőle őket. Bár a robotika három törvénye, a három törvény alapján híresült el, a szerző később kiegészítette egy nulladikkal is őket. Nem véletlen nem a negyedik sorszámot viseli a törvény, ugyanis a robotika törvényei a következő logika alapján működnek: Ha netán két törvény ellentmondana egymásnak, akkor mindig az alacsonyabb szerint kell cselekedni.

A nulladik törvény a következő: A robotnak nem szabad kárt okoznia az emberiségben, vagy tétlenül tűrnie, hogy az emberiség bármilyen kárt szenvedjen. A nulladik törvény jelentősége, hogy kiskaput nyújt az elsővel szemben. Asimov törvényeinek alapvető feladatuk az volt az írásaiban, hogy a morális kérdéseket tesztelhesse velük a robotok – emberek kapcsán. A törvényeknek rettentő nagy hatása volt azokra a sci-fi történetekre, melyeket ma is olvasunk vagy látunk. Napjainkban, mikor a robotok egyre kevésbé képezik a fikciós irodalom részét, és egyre inkább megvalósulnak a valóságban is, a robotika törvényei nagy jelentőséget kapnak a gyakorlatban is.

Bár manapság még a legkomplexebb robotok sem képesek sem értelmezni, sem alkalmazni a robotika törvényeit, a mesterséges intelligencia növekedésével egyre fontosabb elgondolkozni azon, hogy milyen irányvonalak mentén programozzuk be majd az erre képes szerkezeteket. Asimov robot történeteit az inspirálta, hogy akkoriban, mikor írni kezdte őket Dunát lehetett volna rekeszteni azokkal a történetekkel, ahol a gonosz robot fellázad és megöli a teremtőjét. Asimovnak elege lett a Frankenstein -féle toposzokból, és az olvasók szerencséjére sikerült egy olyan komplex és izgalmas világot teremtenie a történeteiben, amely jóval túlmutat az egyszerű rémtörténeteken. Hogy ezen történeteket mennyire lehet vászonra adaptálni, az már egy fejvakarós kérdés. Látható, hogy a 2004-es Én, a robot egy akciófilmes lebutítása lett az eredeti mondanivalónak.

Az alapítvány

Az 1942-ben megírt Az enciklopédisták lett Asimov leghíresebb trilógiájának az Alapítványnak, az alapja. A Római birodalom bukása által inspirált történet a Galaktikus birodalom hanyatlásánál kezdődik, egy Hari Sheldon nevű fickót szerepeltetve, aki létrehoz egy matematikai elméletet, amivel meglehet jósolni a nagy tömegek jövőbeli viselkedését, és azt, hogy az emberei társadalom miként fog felemelkedni, és elbukni évezredek múlva.

A trilógiát Asimov később folytatta, sőt mi több, előzményt is írt hozzá. A trilógia inkább lazán kapcsolódó történetek összessége, mint sem regény, melyek közül némelyik jobban, némelyik rosszabbul öregedett. Összességében mégis azt lehet mondani Asimov munkásságára, beleértve mind az Alapítvány, mind a Robot sorozatot, hogy a mai napig kézbe vehetőek.

„Aki könyvet olvas, maga idézi fel a látványt, maga teremti meg a hangokat, maga alkotja meg a mozdulatokat, az arcvonásokat, az érzelmeket. Maga alkot meg mindent, ami több a puszta szónál. És aki a legcsekélyebb örömét leli az alkotásban, annak olyasvalamit nyújt a könyv, amit a televízió soha.”

Isaac Asimov

Asimov véleménye a könyvek és a mozgókép kapcsolatáról elgondolkoztató azon szempontból, hogy napjainkban messze nem azzal a látványvilággal operálnak a filmek és sorozatok, mint amit ő tapasztalhatott. Ennek ellenére nehéz ilyen jelentőségű és komplex történeteket átemelni a vászonra úgy, hogy ne süllyedjenek a látvány-popcorn művek silány halmazába. Talán A kétszáz éves ember jobban próbálkozott vele, mint az Én, a robot, a filmről ugyanakkor szintén megosztóak a vélemények. Az Alapítvány sorozat ezzel a problémával fog megküzdeni, reméljük sikeresen. A nyolcvanas években egyébként a két legnagyobb univerzumát, a Robot és Alapítvány univerzumot Asimov össze is kötötte.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy Asimov próbálkozott ifjúsági irodalommal is, Paul French álnéven, melyet azért vett fel, hogy nehogy a tévés adaptációk silányak legyenek, visszaütve ezzel az ő munkásságára. A tévés tervből később nem valósult meg semmi. Sőt, egy alkalommal Paul McCartney felkérte, hogy írjon forgatókönyvet egy sci-fi musicalhez, Asimov meg is írta, de aztán kútba esett a projekt.

1958 és 1991 között havi rendszerességgel írt tudományos témájú cikkeket is, melyekért 1963-ban Hugo-díjat kapott. Rettentő termékeny szerző volt, és írásai messze nem korlátozódtak a sci-fire.

Isaac Asimov írásait gyakran illetik olyan kritikával, hogy történeteiben szereplők gyakran kevésbé kidolgozottak, és a nemiség vagy a nők vagy egyáltalán vagy csak felületesen jelennek meg. Ugyanakkor olyan logikai elméleteket vezetett le érdekfeszítő formában, melyek mégis élvezetessé teszik a műveit, és nem csak a sci-fi alapjait teremtették meg, de a mai napig megkerülhetetlennek mondhatóak.