Rengeteg könyv, film, sorozat, rádiójáték – és még sorolhatnám a végtelenségig a lehetőségeket, mert biztos van olyan, amiről még csak nem is hallottam – foglalkozott már a jövő témájával. Mindenkit érdekel, mi lesz velünk 10, 20, 50, vagy akár 100 év múlva. Hova jut a technológia? Hogy alakulnak a ma létező szervezetek sorsa? Ki marad meg, és ki veszik bele a történelembe? És persze a legfontosabb: ennyi ember hogy fér el a Földön, lesz-e Föld még egyáltalán, és a Holdra is ki tudunk-e költözni. Dömötör László, ha nem is biztos válaszokat, de egy alternatív jövőképet ad A Hold hősei című könyvében. Bár az egész történetet a Vöröskereszt, mint segélyszervezet tölti ki, mégis egy kalandos, könnyed sci-fi művet vehetnek kézbe az érdeklődők.

Dömötör László hazai író, aki a Kritizátor magyar könyvek népszerűsítése projektjére jelentkezett. Ez több szempontból is jó, azon túl, hogy a hazai alkotóinkat is meg tudjuk ismertetni. Ha nincs ez a kezdeményezés, valószínűleg nem vettem volna a kezembe a könyvet. Nem azért, mert magyar, hanem mert a sci-fi egy kicsit távol áll a kedvelt műfajaimtól. De mindenképpen örülök, hogy így alakult, mert egy remek művet vehettem kézbe. Azt nem mondom, hogy innentől csak a jövőben élek, de az biztos, hogy más szemmel tekintek egy jó sci-finek ígérkező könyvre.

A Vöröskereszt

A Vöröskeresztet, mint hazánk legnagyobb segélyszervezetét, senkinek sem kell bemutatni. Életünk részét képezik, mindenhol találkozunk velük. Ha csak elmegyünk vért adni, már szembetűnik a logojuk. Azonban keveset tudunk a tényleges hivatásukról, az elköteleződésükről, az alapelveikről és a múltjukról. Ez a könyv azért is egy remek alkotás, mert végigvezeti az olvasót a kezdetektől a mai – és a jövőbeni – fontosabb eseményekig. Megismerkedhetünk a létrejöttének körülményeivel, és azt a fontos csatát, ami a közvetlen mozgatórugója volt a történések alakulásának, egy VR szemüvegen keresztül is átélhetjük. Bár nem is a csata a lényeges, hanem az utána lévő horrorisztikus látvány és a szervezetlenség. De a virtuális valósággal bemutatott – még ha csak olvasással is – látvány mindenkivel megérteti, miért volt fontos az egységes fellépés.

Azonban a múlt mellett fontos hangsúly van a jelenen – vagyis a mi szempontunkból jövőn. Érthető módon az van a középpontban, hiszen a cselekmény is ott játszódik. A múltba csak úgynevezett infócsomagokon keresztül pillanthatunk be, ami a főszereplőnk, Ben oktatásának vázát adja. De a történetvezetés szempontjából már az is a múlt, ami nekünk még a jövő. Nekem nagyon szimpatikus megoldás volt, hogy nem csak lógni hagyjuk azt a közel 90 évet, ami az eseményekig van, hanem kitöltjük adatokkal, információkkal. Ilyen lépés volt a 2080-ban létrejött Bolygóközi Vöröskereszt. Csak egy kis morzsa, de már egy valóságosabb talajt ad az egész könyv hangulatának.

A tudomány világa

Már a mai világban is találkozunk önjáró bőrönddel, illetve az sem újdonság, hogy a bőrünk alá ültethetünk chipet. Azonban ez még kicsit a futurisztikus érzés határát súrolja, az utóbbitól pedig személy szerint idegenkedem. A könyvünkben azonban annyira a mindennapjaik részét képezik ezek a technológiák az embereknek, mint most az okostelefon. Érdekes volt olvasni, hogy ami még a jövő technológiája, de már ma is egy látható út, az már beépült az akkori jelenbe. Ami pedig kifejezetten tetszett, hogy nem csak ilyen nagy vonalakban olvashattam róla, hogy ja, igen, létezik és megszokott, hanem tényleg kidolgozott volt az egész világa. Maga a Holdra jutás menete, az öngyógyító burkolatok és az egész fejlett világ. Annyira részletes volt minden, hogy szinte a szemem elé tudtam képzelni a működését, és nem éreztem idegennek.

Összességében egy nagyon izgalmas könyvet vehettem kézbe. Érdekes volt Bennel és a csapatával végig nyomozni a családfát, illetve már az elejétől mozgatta a fantáziámat, honnan tudhatta az őse, hogy ez lesz. Együtt dolgolkodtam velük, és már az első verssorok, a rejtvény megjelenésével úgy olvastam a könyvet, mintha én is ott lennék a küldetés részeként. Igaz, a történetből nem vesz ki semmit, de mindenképpen említést érdemel a tördelés. Rengeteg helyen tapasztaltam, hogy a lap alján, a mondat közepén félbe marad a sor, aztán a következő oldalon folytatódik. Eleinte zavart olvasás közben, mivel fél sorok vannak üresen, az agyamban az volt, hogy mondat vége, de közbe néha még csak egy írásjel sem volt. A végére megszoktam, de azért jegyeztem meg magamnak ennyire, mert nem egyszeri baki volt, hanem folyamatos. De mindez attól még nem vesz le az írói értékekből.