„Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják” – A besúgó (első 5 rész) kritika
A magyar történelem a dicső pillanatok mellett tele van olyan fejezetekkel, melyek máig kibeszéletlenek és hatásuk a kortárs közéletet is befolyásolja. A hazai HBO új sorozata, A besúgó a ’80-as évekbe kalauzol minket, hogy lerántsa a leplet a korszak ügynökhálózatáról, de az akkoriban formálódó ellenzéki mozgalmakról is. A cikk spoilermentes.
1985-öt írunk. A Kádár-rendszer végnapjait éli, de a kommunisták továbbra is foggal körömmel ragaszkodnak hatalmukhoz. A fiatal Demeter Gergely (Váradi Gergely) éppen egyetemi tanulmányait kezdené meg Budapesten, amikor az Állambiztonság embere (Thuróczy Szabolcs) különleges feladattal bízza meg. Demeternek jelentéseket kell írnia egykori osztálytársáról, a lázadótermészetű Száva Zsoltról (Patkós Márton), aki dühös és rendszerkritikus társaival együtt az intézmény ellenzéki mozgalmát szervezi. A forrongó ifjúság és a rendszer híveinek csatájában Demeter két tűz közé kerül. Célja nem más, minthogy segítséget nyújtson súlyos beteg öccsének, akinek élete a központilag kiutalt gyógyszeradagtól függ. Demeter jövője és öccse egészsége a rendszer markában van.
A HBO az Aranyélet után újra odatette magát a hazai sorozatgyártás terén. Az előbb említett sorozat rendezője, Mátyásy Áron és társai, Miklauzic Bence és Szentgyörgyi Bálint igyekeztek a lehető legpontosabban megidézni a ’80-as évek szellemét és hangulatát. Ehhez a széria hangulatos intrója már meg is adja az alaphangot, melyben az Európa Kiadó Mocskos idők című slágerére pörögnek végig a korszak jellegzetes archív felvételei. A sorozatban felbukkanó zenei betétek, pop-kult utalások, a divat, a frizurák és technikai eszközök, mind-mind segítenek megidézni számunkra a Kádár-rendszer utolsó éveinek atmoszféráját.
Visszatérő motívumnak számít például az illegálisan becsempészett és egyetlen unott hang által végigmormogott VHS-kazetták biznisze, hisz a korszak embere sokszor így találkozott olyan filmklasszikusokkal, mint a Rambo vagy A sebhelyesarcú. Mindettől ugyan nem válik A besúgó értelmezhetetlenné azok számára, akik nem éltek még a korszakban, ugyanakkor a kommunista éra ismerete sokat ad hozzá a látottakhoz.
A sorozat operatőri munkája az Aranyélethez hasonló színvonalat képvisel, melyet bátran oda lehetne állítani bármilyen nemzetközi HBO produkció mellé. A kamera nagyszerűen visszaadja a ’80-as évek világát, éppúgy mint a besúgással járó rejtőzködést, lopakodást. A vágás feszes és remekül illeszkedik a sokszor kifejezetten hangulatos betétdalokhoz vagy a szériához szerzett zenéhez.
A besúgó azonban kifinomult cselekményvezetése és aktuális üzenete miatt válik igazán érdekessé és lebilincselővé. Demeter elvtárs története egy tipikus magyar sorsnak tekinthető és bizony rávilágít arra, hogy a legtöbb ember nem önszántából vált a rendszer kiszolgálójává. Ettől függetlenül persze tudunk olyanról, aki lelkesen és dalolva írta meg jelentéseit (karrier és szakmai előmenetel reményében), de nagyon sokan inkább csak igyekeztek teljesíteni azt a minimumot, amit feletteseik elvártak tőlük. Mindezt azért is fontos tisztázni, mert a mai politikai és kulturális életben is rendkívül gyakran kerül elő az ügynökmúlt kérdése, miközben a kommunista rendszer igazi nagykutyái érdemi retorzió és büntetés nélkül élték vagy élik életüket.
Demeter Gergely küzdelme és ide-oda táncolása teljesen átélhető és sokszor igen bensőséges történet. A besúgó nem az Aranyélethez hasonló nagy akciójelenetekkel vonzza be nézőjét, hanem az atmoszférával és a korszak árnyalatainak bemutatásával. A színészi játék ezt a legtöbb esetben hatásosan támasztja alá és a szürke egér Demeter és a harsány Száva mintha csak a pólus két vége lenne. Nem hiányozhat továbbá a kollégiumi életet irányító KISZ-titkár, a korszak lázadó alternatív zenekaraiért rajongó tinilány, a folyton seftelő szobatárs és persze az állambiztonsági tartótiszt, aki valójában ugyanolyan kiszolgáltatott, mint azok, akiket beszervez. Ha viszont valaki ugyanolyan emlékezetes karaktereket vár, mint akiket az Aranyélet vonultatott fel, az valószínűleg csalódni fog. A sorozat fordulatai is triviálisabbnak mondhatóak, mégis sokszor banális mivoltuk miatt annyira valószerűek. Egy félmondat egy külföldi sakkversenyről, egy külföldi hangfelvevő gép, vagy egy összeírt névjegyzék éppolyan baljósló e sorozatban, mint egy pisztoly Csehov-drámáiban.
A besúgó azonban időszerű üzenete és finomhangolt történelemlátása miatt is megér egy misét, különösen napjaink Magyarországának felfokozott politikai hangulatában. A történészek és a szakértők minden bizonnyal találnának számos pontatlanságot a szériában, ám a készítőket nem érheti az elfogultság vádja egyik irányba sem. Nem démonizálják a Kádár-rendszer kiszolgálóit, és nem idealizálják a ’80-as évek ellenzéki fiataljait sem. Bár az ifjak olyan ügyekért szólalnak fel, melyeket ma már egyértelműen pozitívnak értékelhetünk – mint a szovjet csapatkivonás, ’56 forradalmának elismerése vagy a többpárti demokrácia gondolata – mégis olykor mintha ugyanolyan hatalmi harcokat és megosztottságot látnánk közöttük, mint amiket politikai ellenfeleik is követtek.
Azt is fontos megemlíteni, hogy ezt az igencsak sokszínű csapatot valójában a közös ellenség képe tartotta egyben. Amint pedig ez megszűnt, a demokratikus erők egymást kezdték felfalni. Szintén érdekes adaléknak tekinthetőek az olyan jelenetek, melyben az ellenzéki erők látszólag összefognak a rendszer híveivel, hogy a magyar közbeszédben már bevettnek számító, kettős kommunikációval terjesszék nézeteiket a szélesebb közönség előtt. Ez viszont lehetőséget adott arra, hogy a kommunisták átmentsék magukat a rendszerváltás során, megúszva ezzel a számonkérést és a történelmi igazságtételt.
A sorozat általam látott öt epizódjában egy Aszódra szervezett találkozót láthatunk. A valóságban az első jelentősebb ellenzéki eszmecserét 1985 júniusában, Monoron tartották. A készítők ugyan megemlítenek valós közéleti alakokat (pl. az erdélyi írót, Sütő Andrást is) azonban mégis teremtenek egy distinkciót azzal, hogy bizonyos motívumokat fiktív körítésbe csomagolnak és az epizódok elé sem helyezték el a Hollywoodban divatos „Igaz történet alapján” feliratot. A készítők tehát nem akarnak történelmet hamisítani, hanem átélhető köntösben akarták megmutatni a rendszerváltást megelőző évek sarokpontjait. Mindezt azért érdemes kiemelni, mert napjaink közéletének meghatározó alakjai ebben a korszakban kezdték politikai pályájukat. 1985 Magyarországának megértése tehát napjaink zűrzavarát is tisztábbá teheti.
A besúgó tehát tartalmas kikapcsolódást nyújt a magyar történelem iránt érdeklődő közönségnek, és újfent bizonyíték arra, hogy a minőségi sorozatgyártás idehaza is lehetséges. Az epizódók végén felcsendülő csasztuska pedig látlelete annak, miként hittek milliók a történelem egyik legnagyobb hazugságában, amit úgy hívtak, kommunizmus.
„Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják. Sej, az van arra írva: Éljen a szabadság!”
A besúgó első epizódja április 1-től megtekinthető az HBO Max kínálatában.
Képek forrása: HBO / The Orbital Strangers Project
