Az HBO GO felületén nemrég vált elérhetővé Seth Rogen legújabb vígjátéka, az Amerikai pác. A cím a nyilvánvaló Amerikai pite-utalásával egy könnyen fogyasztható, egyszerű humorral operáló, szórakoztató, de nem különösebben emlékezetes vígjátékot sejtet. Ezek után kellemes meglepetés lehet, hogy a film azért egy fokkal érdekesebb, mint amit az ember a fentiek alapján várna tőle.

A film egyik főszereplője, a Rogen által játszott Herschel Greenbaum egy szegény dolgozó kisember, aki a jobb élet reményében feleségével Amerikába emigrál 1919-ben. Itt munkát kap egy savanyú uborkát előállító gyárban, és ez lesz a végzete: egy szerencsétlen napon belezuhan egy uborkás tartályba, ami egészen 2019-ig tartósítja őt. 2019-ben pedig, e furcsa körülmények között természetes módon, találkozik az utolsó élő leszármazottjával, a szintén Rogen által játszott Ben Greenbaum programozóval. Az egyik dolog, ami miatt a lelkes filmfogyasztó figyelmét felkeltheti a fenti kis szinopszis, az az érdekes sci-fi szál ígérete. Magával az időutazás magyarázatával nem sokat törődik a film, egy jól eltalált jelenetben inkább egyfajta meta-poént csinál abból, hogy érdemben nem magyarázza meg az eseményt.

Egy teljesen más jellegű filmben ez akár probléma is lehetne, de az Amerikai pácnak kifejezetten jól áll ez a húzás. A sci-fi szál viszont itt sajnos többé-kevésbé el is hal, kevéssé aknázza ki a film az érdekes alaphelyzetben rejlő lehetőségeket. Bár a háttérben végig érezhető egy különös történelemfilozófiai mellékzönge azzal kapcsolatban, hogy a múlt álmaiból mi lesz, és hogy a jelen eredményeihez mit szólnának a múlt emberei, konkrétabban az amerikai álmot üldöző száz évvel ezelőtti emberek mit szólnának ahhoz, ahová most eljutott a kontinens. Ez a vonulat érezhető, ugyanakkor az Amerikai pác nem szeretne olyan film lenni, ami erről bármiféle emlékezetes vagy karakteres állítást fogalmaz meg, pedig akár jól is állhatna neki.

De a nagyobb baj az, hogy nem is igazán dönti el, mi szeretne lenni pontosan. Talán leginkább azt mondhatnánk rá, hogy a közönséges családi vígjáték-formulát alkalmazták, amihez pár szokatlanabb elemet is hozzátettek, ezen elemek jelenléte azonban nem hoz létre új, érdekesebb, karakteresebb vagy jobb minőséget. Félreértés ne essék, az Amerikai pác nem egy rossz film, sőt a maga módján szerethető. Tulajdonképpen olyan, mint maga a dupla főszereplője, Seth Rogen. Nincs vele semmi probléma, szívesen nézi az ember egy unalmasabb vasárnap este, de nincs benne semmi igazán egyedi, kiemelkedő, semmi igazán magával ragadó. Rogen rajongói bitosan örülni fognak a kettős szerepnek, és a színész nem is vall szégyent egyik karakter megformálásában sem, ugyanakkor ebből a felállásból egy jobb színész egyértelműen sokkal jobbat ki tudott volna hozni, kissé ez a lehetőség is kihasználatlanul marad.

Mindenképp meg kell még említeni, hogy senki ne egy igazi, harsányan röhögős vígjátékot várjon. A poénok közül sok meglehetősen rendhagyó (mondjuk a Felkoppintvához képest), alkalmanként fekete humorral operál az alkotás, de persze a legtöbb humor forrása Herschel személyisége, és az ő nehézségei a 2000-es években. A legfontosabb talán mégis a meglehetősen kiszámítható családi szál, Herschel és Ben kapcsolata természetesen nehezen indul, de aztán a szokásos körök után a maga módján révbe ér, ami az ilyenkor megszokott módon elégedettséggel tölti el a közönségét és a maga módján sokszor aranyos, ha nem is túl fergeteges humorú néznivalót biztosít.

A kellemes kikapcsolódásra vágyóknak jó szívvel ajánlható az Amerikai pác, a megtekintése után pedig javasolt egy adag savanyú uborka mellet arról elmélkedni egy sort, hogyan lehetett volna ebből egy nem csak közepesen jó, hanem tényleg kiemelkedő vígjátékot csinálni.