Egykoron már írtam már a Sony egyik legújabb saját címéről, a Ghost of Tsushima, eredeti, PS4-es változatáról. Ám a PS5 megjelenésével a Sucker Punch és persze a Sony, nagyon bölcsen úgy döntött, hogy rádupláznak a jóra. Így született meg 2021 nyarán az úgy nevezett Director’s Cut, melynek esetében egy kisebb összeg leperkálása után mindenki frissíthette a játékot az új hardverre optimalizált változatra. Nem mellesleg pedig – és talán ez inkább a lényeg – a pakk tartalma Jin történetének igazi epilógusa, a Cusimához közeli Iki sziget eseményeinek meséje.

A történet valamikor Jin nagybátyjával vívott párbaja és önkéntes kiátkoztatása/száműzetése után játszódik. Jin Cusima partjain összefut egy új mongol csapattal. Miután ráeszmél az eddig soha nem látott ellenfelekre, a helyiektől megtudja, hogy ezek a rosszarcok a szomszédos Iki szigetről érkeztek. Arról az Ikiről, ahol hűsünk legjobb tudomása szerint csak bűnözők élnek és amihez igencsak kellemetlen szálak fűzik. Persze szamurájunk már az átkelés során mátyóba kerül, de a partot érés után azonnal be is indulnak az események. Jin csakhamar rálel a baj forrására, a mindenféle mérgekkel és pszichotikus szerekkel operáló Sas törzs sámánjaira és annak vezérére, hát…magára a Sasra. Szerencsétlenségére vele is megitatják a felturbózott kumiszukat, így a történet zárásáig Jint állandó látomások gyötrik majd.

Szerencsére a helyi lakosság méltó hírnevére és rajtaütnek az egykori Sakai erődre és kiszabadítják a fiatalabbik Sakait, tudtukon kívül. Innentől pedig felgyorsulnak az események. Jin származását titkolva igyekszik részt vállalni a helyi ellenállásban, hiszen egykoron apja vezette azt a hadjáratot melyet a helyi lázadás leverésére küldtek és melyben életét is vesztette. Jin azokkal az emberekkel kénytelen együtt harcolni, akik legyőzését sok-sok évvel ezelőtt célul tűzték ki apjával. Az események során folyamatosan újraéli a régi csatákat, eközben pedig egyre több kiderül számára az egykori lázadás hátteréről, a hadjárat részleteiről, számunkra pedig hősünk múltjáról, félelmeiről, aggályainak gyökereiről. Azt kell mondjam, hogy a kiegészítő története pontosan ugyanolyan zseniális, megindító és emberi, mint az alapjátéké, csak kicsiben. Ha másért nem is, már csak ezért érdemes belekóstolni. És mindenképp szánjatok időt a mellékküldetésekre is, mert fontos apróságokat tudhatunk meg.

A játékmenet technikailag nem változott az alapjátékhoz képest, ami jelen esetben jó dolog. Négylábú barátunk (gyk. Jin lova) kap egy új képességet, amivel letarolhatjuk vele az ellent és kb. ennyi. Illetve kapunk egy új ellenségtípust, a sámánokat, akik kántálásukkal transzszerű állapotba hozzák társaikat, aminek hatására szívósabbak és erősebbek is lesznek, így érdemes őket minél előbb levágni. Ezen felül tényleg minden ugyanaz marad, időzítésre és ellentámadásokra épülő harcrendszerben kell megválasztanunk a megfelelő taktikát, és az adott ellenségtípus gyengéit kihasználó harci formák közt választanunk. Ezen felül, távolról is oszthatjuk őket, íjainkkal, na meg persze egy rakás genyó eszközt is használhatunk. És természetesen ott van a lopakodós játékelem, ami miatt – szerintem tévesen – sokan csak mint a nem Ubisoft által készített japán Assassin’s Creed-ként emlegetik.

Ami változott a játékmenetben az, hogy a Director’s Cut-hoz a Sucker Punch az új hardverre optimalizálta az irányítást, így a Ghost of Tsushima immáron maximálisan kihasználja a DualSense kontroller haptikus rezgéseit és az adaptív ravaszokat. Kazé minden egyes patadobbanását, az eső minden egyes cseppjének koppanását, a pengék összecsattanását és minden egyes bekapott ütést úgy fogunk érezni a tenyerünkben, mint eddig még soha. Tényleg hatalmas élmény. Az adaptív ravaszokkal ebben a játékban ugyebár nagy csodákat nem igazán lehet tenni, de még így is nagy buli azt érezni a markodban, hogy ahogy Jin feszíti meg az íjat, úgy lesz egyre erősebb a gomb ellenállása. Persze ez csak ügyes illúzió, de annak fantasztikus.

Persze nem csak az irányítást, hanem a megjelenítést is az új hardverhez igazították. Bér a Ghost of Tsushima esetében már nem nagyon volt hova szépíteni a grafikát, de azért mégis sikerült megoldania a bellevue-i srácoknak és lányoknak. Ez a játék egész egyszerűen szemkápráztató. És itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy párját ritkító részletességű karaktermodelleket vagy tereptárgyakat fogunk látni, bár az is eléggé rendben van. Itt sokkal inkább a világ végletekig átgondolt felépítésének és a vibráló színeket használó, ragyogó művészi stílusnak a keverékéről beszélek. Alapvetően szeretek nézelődni a játékokban és a környezetet vizslatni, de nagyon kevés játékban álltam meg annyiszor és csak bámultam a tájat, mint a Ghost of Tsushimában (egyébként a másik csúcs ilyen téren az Assassin’s Creed: Odyssey, amit mint játék nem is szeretek annyira). Mindezt 4K 60fps mellett. Nem vagyok grafika mániás, de azért egyszer-eygszer fel tud sóhajtani az ember a látottaktól.

Ezt a csodás világot pedig azért meg is töltötték tartalommal. Persze nem kötelező belevágni a mellékes tevékenységekbe, de a Ghost of Tsushima kiegészítője is követi az alapjáték stílusát és kifejezetten szórakoztató másodlagos tennivalókat kínál, mindeezt úgy, hogy nem lesz egy kérdőjeldömping a térképből. Visszaköszönnek az eredeti játékból ismerős bambuszvágó állványok, amikkel ‘resolve’ pontjainkat növelhetjük, a melegvizes források, amikkel életerőnket tolhatjuk feljebb, kardszetteket gyűjthetünk, elfeledett szentélyeket látogathatunk meg. Na meg persze gyűjtettünk még egy rakás apróságot. Ami azonban sokkal izgalmasabb az a Jin múltjába betekintést engedő emlékküldetések, ahol megismerhetjük a a szigeten történt lázadás eseményeit, ezzel együtt pedig Jin és apjának kapcsolatát, illetve utóbbi halálának részleteit. Már ezért is megéri amúgy végigvinni a kiegészítőt. Személyes kedvencem azonban a különböző felszerelés bájolásokkal jutalmazó állatszentélyek, ahol különböző állatok zenével történő megszelídítésével kaphatjuk meg a jutalmat. Még hogy a videojátékok agresszívvá tesznek…

Összegezve a helyzetet, a Ghost of Tsushima kiegészítője nem váltja meg a világot, de tökéletes lezárást ad Jin történetének, mely nem csak mint végjáték állja meg a helyét, hanem helyre tesz egy rakás kirakós darabot is, aminek hatására megértjük az alapjáték bizonyos elemeit. A PS5 update pedig pontosan annyi pluszt hoz az egész játékba ami miatt épp érdemes újra nekiállni az egész játéknak. Habár a kieg kissé biztonsági játékot játszik, a Ghost of Tsushima vele együtt még inkább az elmúlt évek egyik legszebb, legemberibb története és egyben legszórakoztatóbb játéka. Ha tehetitek, mindenképp tegyetek egy próbát a Director’s Cuttal az új masinán.