„Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is.”– Nem, ezt nem az Európai Unióban mondták Alexisz Ciprászról, hanem Laokoón, a trójai pap figyelmeztetett így, mikor a görögök hátrahagyták azt a bizonyos falovat. Szókimondását az istenek nem nézték jó szemmel, így tengeri kígyókkal kényszerítették őt örök hallgatásra…legalábbis a görög mítoszok szerint.

A német származású Wolfgang Petersen (a Das Boot rendezője) a jól ismert történetet hívta életre 2004-es filmeposzában. Cikksorozatom eme részében vizsgáljuk meg hogyan muzsikál a Trója a 4 értékelési szempont szerint.

1. A sztori történelmi hitelessége.
   Bár Trója létezése ma már bizonyított tény és a trójai háborúról is vannak sejtéseink (körülbelül Kr.e. 1250 környékére teszik), azonban maga a cselekmény inkább mítoszokra és eposzokra alapoz, melyek istenek és emberek küzdelmét mutatják be.
   Wolfgang Petersen azonban jobbnak látta mellőzni a hagyományos isteni szálat a jól ismert történetből, és színtisztán a földi halandó emberekre koncentrált. A tízéves háború időtartamát is jócskán lerövidítették pár hetes konfliktussá. Bár a stáblistánál szereplő kiírás szerint a forgatókönyvet Homérosz Iliásza alapján írta David Benioff (a Trónok harca egyik producere), azonban a sztori attól jócskán elrugaszkodik, illetve olyan dolgokat is felhasznál, amik az Iliászban nincsenek benne; így a trójai falovat is. Bizony, az Iliászban falóról egy szó sem esik, azt az Odüsszeia írja le számunkra (mai napig heves vita tárgya, hogy egy szerzőtől való-e a két mű). Az Iliász ugyanis Hektor holttestének kiadásával véget ér. Helyesebb lenne tehát az a kiírás, hogy Homérosz Iliásza, Odüsszeiája és Vergilius Aeneis-e alapján szabadon…Igencsak szabadon. Elég például arra gondolni, hogy a filmmel ellentétben Menelaosz nem esik el, sőt az Odüsszeiában Odüsszeusz fia hozzá hajózik, hogy segítséget kérjen eltűnt apja felkutatására. A háborúból hazatérő Agamemnónnal pedig saját felesége végzett, amiért férje saját lányukat áldozta fel a győzelem érdekében, és nem Briszéisz szúrta őt le (David Benioff ezt az áldozati-motívumot később más területen „hasznosította”). Ja és ott van Patroklosz, aki a filmben Akhilleusz unokaöccse, az eposzban viszont a „barátja” (tán több is).
   Igazándiból iszonyú hosszasan lehetne sorolni azokat a dolgokat, amikben a Trója eltér az alapanyagaitól, ezért inkább nézzük, miben követi azokat.
   A Trója, akár az Iliász, nem egyoldalú történet. Ugyanúgy bemutatja a görögöket és a trójaiakat, sőt a trójaiak táborában több a szimpatikus karakter. Szerintem mindenkinek sokkal rokonszenvesebb személyiség volt Hektór, mint Akhilleusz, akinek szintén eléggé érzékletesen jelenik meg az Agamemnónnal szembeni ellenérzése (ez eposzban is jórészt a trójai Briszéisz iránt érzett szerelem miatt robban ki).
   Igazándiból bőven lenne mit felsorolni, viszont akkor az én felsorolásom is tíz évig tartana. 

2. A történelmi látványvilág
   Mivel nagyjából tudjuk, hogy a trójai háború mikor történhetett, így régészeti leletek alapján képet alkothatunk az akkori világ tárgyi kultúrájáról, még ha nem is 100%-os pontossággal.
   Mivel azonban az eposzok jó pár száz évvel később keletkeztek, ezért sokszor anakronisztikusan a maguk módján ábrázolták a régmúltat (mintha mi úgy csinálnánk filmet Nándorfehérvárról, hogy Hunyadiék MG-42-esekkel irtják a törököket). A vázafestmények Akhilleuszt és Hektórt is gyakran ábrázolták görög hoplitaként, holott ez a harcmodor a trójai háború idején még nem alakult ki. A Trója sokat átvesz az efféle anakronisztikus ábrázolásból, Akhilleusz vértezete is inkább az 500-600 évvel későbbi időszakra emlékeztet (a trójai háború korában pl. a nyolcas alakú és a toronypajzsok számítottak népszerűnek, ezeket fából és bőrből készítették). A hajók filmes megjelenítése ugyancsak inkább a későbbi vázafestményekre alapoz, mint az egykorú leletekre. A film sajnos hemzseg az ilyen, akár aprónak számító pontatlanságoktól, de ha mindnél külön megállnék tíz évig bolyonganék a részletekben, mint Odüsszeusz a tengeren.
   Pozitívum viszont, hogy a trójai falovat tényleg úgy ábrázolják, mintha a görögök mindenféle roncsból, sebtiben építették volna.

3. Korszellem, korhangulat.
   Mivel a film mellőzi az isteneik megjelenítését, a vallás inkább a korszellem részeként és az emberi sorsok alakulásában köszön vissza. Mintha valamilyen formában mégis közbeszólnának az égi erők, még ha nem is testet öltött alakban, mint a mítoszokban. A vallás azonban szintén nem teljesen a mükénéi kor vallása, hanem az eposzok keletkezési idejében meglévő hitvilág és istenképek visszavetítése. Számos, a tárgyi kultúrából adódó tévedés is megjelenik a hitvilág bemutatásában pl. érmék elhelyezése a halott szemén, illetve nyelve alatt, még nem alakult ki, mivel még érmek se léteztek Kr.e. 1250 táján.
   A kor emberének élethez és halálhoz való viszonya az én megítélésem szerint hitelesen jelenik meg. Mindig ott lebeg a halál legyőzésének és a halhatatlanság elérésnek vágya, és igen gyakori a párbaj, a párharc motívuma is. Bizony még voltak idők, amikor a háborúkban is szünetet tartottak, amíg mindkét fél összeszedi a halottakat, amikor még a hadvezérek személyesen voltak jelen az ütközetekben és csatákban, és amikor még az ellenségeknek is megadták a kellő végtisztességet. Nem azt mondom, hogy azok jobb idők voltak, minden kor más és az adott időszak emberének szemüvegén keresztül kell nézni…de MÁS volt.

4. A filmes megvalósítás
   A Trója, mint film az én értékelésem szerint abszolút megállja a helyét. A színészi játék egytől egyig hiteles mindenkitől. Brad Pitt meggyőzően kelti életre az arrogáns, mégis sokszor mélyérzésű vitézt, Akhilleuszt. Engem azonban igazán Eric Bana vett meg kilóra, aki Hektor szerepében nyújt kellően kifinomult alakítást. Ugyancsak hiteles Brian Cox, mint Agamemnón, Brendan Gleeson, mint Menelaosz, és Orlando Bloom is korrekt módon hozza a tőle megszokott nyálherceg figurát, mint Párisz. Sean Bean szintén kitűnő választás volt Odüsszeusz szerepére (itt végre nem hal meg), a színészlegenda Peter O’Toole (Arábiai Lawrence) pedig mintha egy az egyben azonosulna a nemeslelkű, de túlzottan is hitbuzgó Priamosszal, a trójai királlyal. Diane Kruger, mint szép Heléna pedig maga a 10/10-es telitalálat. Nem csupán gyönyörű, de színésznőnek sem utolsó.
   A látvány színvonalára sem lehet panaszunk, a csaták monumentálisak és elképesztően nagy létszámúak (bár valószínűleg az igazi háború nem mozgatott meg ennyi embert). Nekem a legjobban mégis Akhilleusz és Hektor párharca tetszik, mely szerény véleményem szerint a filmtörténet egyik legparádésabb párviadala (még ha történelmileg pontatlan is és kicsit hatásvadász).
   A Trója azonban még ennél is ütősebb film lehetett volna, ha nem szólna bele a dologba a korhatár intézménye. A film rendezői verziója sokkal keményebb és kegyetlenebb képet fest, mint ami a mozikban került vetítésre, a partraszálló jelenet szinte egy ókori Ryan közlegény megmentése. Értem én, hogy a film nagyobb közönséget szólít meg alacsonyabb korhatárral (bár a DVD-n így is 16-os karika van), szerintem azonban nem kéne emiatt mindig mindent elfinomkodni. Persze a trójai faló túlsó oldalára sem kell átesni, mint a Spartacus sorozat, de egy ilyen realizáló alkotás, mint a Trója, pont ettől lenne kellően ütős és maradandó.

Összességében tehát a Trója, bár történelmi filmként eléggé sántít, mégis pozitívan teljesít, elsősorban a rendezésnek és a szereposztásnak köszönhetően, de mint az látni fogjuk, léteznek a kategóriában nagyobb klasszikusok is.

„… Mondják el majd, hogy láthattam Hektort, lovak szelídítőjét, s mondják el, hogy Akhilleusz korában éltem.”