A Batman képregények nyolcvan éves fennállása alatt már megannyi képregény alkotónak nyílt lehetősége arra, hogy újra gondolja vagy éppenséggel kifacsarja a sötét lovag ezerszer hallott legendáját. Mégis a denevérember hosszú pályafutása alatt maximum egy tucatnyinak sikerült az a bravúr, melyben nem csak újra gondolták Gotham álarcos bosszúállóját, hanem egy olyan oldalát mutatták meg az olvasónak, ahol a jó és a rossz közti határvonal talán sosem létezett. Sean Murphy 2017-ben megjelent – tavaly óta pedig a Fumax kiadónak hála végre magyarul is olvasható -, nyolcrészes Batman: Fehér Lovag címre keresztelt minisorozata pontosan ez a fajta történet, azonban Murphy elbeszélésében eme elgondolás még csak annak a bizonyos jéghegynek a csúcsa.

A Fehér Lovag ugyanis egy ismerősnek tűnő mégis egészen váratlan felütéssel nyit: Joker és Batman hosszú évek óta tartó macska-egér játszmája ugyanis fordulóponthoz érkezik. A bűn bohóchercege egy adagnyi titokzatos szernek köszönhetően kigyógyul az őt kínzó őrületből és visszaváltozik azzá az emberré, akit egykoron Jack Napier néven tartottak számon. Joker vagyis Napier újdonsült józanságát eleinte senki sem veszi túl komolyan, elvégre hogyan adjunk második esélyt olyasvalakinek, aki a legrosszabb rémálmaink főszereplője volt hosszú éveken keresztül?

Napier viszont nem viccel: Eltökéli, hogy megszabadítja Gotham városát Batman rémuralmától, ami az ő meglátása szerint nem megtisztította, hanem sokkal inkább káoszba taszította az egykor virágzó metropolist. Bár eleinte magunk sem akarjuk elhinni, hogy Napiernek talán tényleg igaza van: A történet előrehaladtával ugyanis egyre jobban nyilvánvalóvá válik, hogy Murphy oly módon vetette papírra a sötét lovagot, melyben bármennyire is legyünk Batman szimpatizánsok, ebben a harcban egyszerűen képtelenség őszintén a denevérnek drukkolni. Elvégre miért is szeretnénk, ha egy elszámoltathatatlan, erőszakos önbíráskodó győzedelmeskedne végül a makulátlannak tűnő Jack Napier felett?  

Egy ilyen szituációban tényleg nem kérdés, hogy az átlag polgár ki mellett tenné le a voksát, amire csak rájátszanak Murphy kifejezetten naturalista rajzai is, ahol az ütéseknek, horzsolásoknak, csonttöréseknek, na meg a vér megjelenítésének mind egyetlen feladata van: Hogy berántsa az olvasót az események közepébe és még csak esélyt se adjon arra, hogy úgy érezzük mi csak külső megfigyelői vagyunk a szemünk elé táruló szörnyűségeknek. Persze ez utóbbinak is megvan a maga szépsége. A sárgás barna színekkel operáló – néhol már-már horrorba átcsapó – panelek egy pillanatra sem engedik, hogy lankadjon a figyelmünk, de nagy hiba is lenne, mivel az ördög ugyebár a részletekben rejlik.

Mivelhogy Murphy hiába elképesztő rajzoló legyen szó akár nagyívű akciójelenetekről, akár bensőségesnek szánt drámáról, legnagyobb erőssége mégsem ebben rejlik: hanem a szereplőinek az arcára kiülő gondolatoknak, azon belül is a szemekben felfedezhető érzéseknek az ábrázolásában. Ennek az elsőre szokatlannak tűnő megoldásnak hála sokkalta közelebb kerülünk a karakterek belső vívódásaihoz, hiszen úgy érezhetjük, hogy valóban képesek vagyunk a lelkükbe látni. Elvégre ahhoz, hogy tényleg megismerjünk valakit, előtte elengedhetetlen megértenünk pontosan miféle érzések mozgatják őt valójában.

Összegezve elmondható, hogy Sean Murphy legelső Batman története bár helyenként kőkeményen elszakad a denevérember mítoszának korábban kőbe vésett hagyományaitól, viszont a kötet végére érve magabiztosan merem állítani, hogy Murphy egy olyan modern klasszikust teremtett meg, amelynek már most bérelt helye van az olyan klasszikusok között, mint A sötét lovag visszatér vagy A gyilkos tréfa. És ki tudja? Idővel talán az álomgyár is felfedezi magának a denevérember és a gyilkos bohóc hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető románcát. Mert, ha van egy dolog mely a legnagyobb őrültségekre képes rávenni az embert, akkor az a szerelem.

Ha pedig kedvet kaptatok a Batman: Fehér Lovaghoz akkor a Fumax webshopjából ti is megrendelhetitek.