Az I. világháború alapvetően nem tartozik a filmesek kedvenc témái közé, Magyarországon pedig ez fokozottan igaz. Bár az Osztrák-Magyar Monarchia színeiben harcoló magyar katonák iszonyatos véráldozatot és veszteséget szenvedtek, emléküket mégsem őrizte játékfilm… Ezidáig! Kovács István rendező úgy érezte, hogy változtat ezen és Köbli Norbert forgatókönyvíróval közösen belevetették magukat a „nagy háború” poklába. A végeredmény sajnos viszont felemásra sikeredett…

A történet az olasz fronton játszódik, valamikor a háború vége felé. Egy csapat felderítő különösen veszélyes küldetésen mélyen az ellenséges vonalak mögött végzi munkáját. A jelentéseket galambokkal (a béke madarai) küldik haza a főparancsnokságra, így a gyorsan repülő szárnyasok különös jelentőséggel bírnak a könyörtelen küzdelemben.

Egy valamit érdemes rögtön az elején tisztázni. A Szürke senkik nem egy Honfoglalás szintű gagyi alkotás. Kovács István ugyanis már rendelkezik némi tapasztalattal a háborús filmek terén, amiről pár éve készült kisjátékfilmje, az Idegen föld című pszichedelikus hangulatú Örkény adaptáció is tanúskodik. A Szürke senkik jól bánik azzal a kevés pénzzel, emberrel és felszereléssel, amije van, és nem vállalja túl magát. Az állásháborúk (álló háború nincs, mivel a küzdelem soha nem áll) helyett itt a felderítők mindennapjaiba leshetünk be, ami okos választás, hisz az ő bemutatásukhoz nem feltétlenül kellenek gigászi tömegjelenetek, pirotechnika és Michael Bay. Kevesek harca ez a kevesek ellen. A bemutatott felszerelések és fegyverek jórészt hitelesnek mondhatóak, melyeket kellő mennyiségű mocsok és sár borít. A felderítők mozgása és az általuk alkalmazott harceljárások már kevésbé élethűek, de talán még ez se lenne igazán nagy gond. A baj az, hogy a Szürke senkik nem vesz tudomást arról, hogy ha a költségvetés alacsony, azt valamivel kompenzálni kell… például egy jó forgatókönyvvel (amit Köbli Norbert A vizsga című film írójaként elsőrangúan abszolvált). A történet ugyan izgalmas és feszült, de semmi olyat nem tartogat számunkra, amit hasonló, nagyobb eszköztárral bíró produkciók nem mutattak meg. Az pedig, hogy a sztori magyar katonák hősies küzdelmét dolgozza fel Olaszországban, önmagában kevés. Sajnos semmi olyan átütő nincs, ami igazán ellensúlyozni tudná a film büdzséje általi korlátokat és ebbe a színészi játék is beletartozik.

A hányattatott sorsú, 2014 novemberében bemutatott (és DVD-n azóta meg sem jelent) magyar háborús dráma, a Drága Elza minden negatívuma ellenére is legalább próbálkozott azzal, hogy valami újító ábrázolást vigyen a II. világháború keleti frontjának eseményeibe. A Szürke senkik alkotógárdája viszont messze nem olyan merész, mint azok a katonák, akiket ábrázolni kíván, és megelégszik a megszokott zsánerekkel és bevált fogásokkal. A párbeszédek ugyan néha tartogatnak érdekes pillanatokat – ilyen pl. a különítmény román, illetve osztrák származású két tagjának háttértörténete -, de a mélyebb korrajz és az események alaposabb bemutatása elmarad, ami pedig a fiatalabb nézők számára fontos lehet. Az viszont egyértelműen kiderül a filmből, hogy az I. világháború (szemben a másodikkal), nem a csatatereken, hanem a hátországokban dőlt el, így a frontokon harcoló katonák úgy érezhették, hogy az őket mozgósító hatalmak szúrták őket hátba (a fasizmus, a nácizmus és a kommunizmus is részben erre épített).

Összességében tehát a Szürke senkik nem tartozik a rosszul sikerült produkciók közé, főleg nem a televíziós filmek mezőnyében. Csalódásra adhat okot viszont a történet felszínessége és ötlettelensége, hiszen az ember pont az ilyen kis költségvetéssel dolgozó filmesektől várná a legtöbb kreativitást. Egy igazi, nagy költségvetésű vérbeli magyar háborús dráma viszont még mindig várat magára, pedig az a sok százezer honfitársunk, aki idegenben ontotta a vérét, ennyit igazán megérdemelne.