Már nyolc éves hagyomány a szerkesztőségben, hogy visszatekintünk az előző évre és egy cikkben többen megmutatjuk, hogy kinek mi volt a tavalyi kedvence. Kezdetben főleg a filmekre fókuszáltunk ezekben a listákban, de ahogy szaporodtak és erőre kaptak a rovatok, úgy jöttek be a sorozatok, a könyvek és a videojátékok. Hatalmas öröm azonban, hogy a tavalyi évtől a társasjátékok is megjelentek nálunk, így idén már olyan szerkesztőségi tagot is találtok, akinek pár társas is ott csücsül a favoritjai között. Összességében azonban elmondható, hogy filmes fronton nem volt olyan nagyon kiemelkedő a 2024-es év, de ennek ellenére most megmutatjuk, hogy milyen alkotásokat fogyasztottunk tavaly. Zárásul pedig szeretném megköszönni mindenkinek, hogy olvasott, hallgatott és követ minket, ugyanis tíz éve már értetek, nektek blogolunk.
(tovább…)Belegondolni is elképesztő, hogy már kilenc éves hagyományra tekint vissza az a szokásunk, amikor az új év első napjaiban páran összeírjuk a tavalyi kedvenceinket. A 2023-as év pedig bőven tartogatott igazán érdekes alkotásokat, amiket ezúttal a koronavírus miatt visszaesett mozizási kedv sem tudott ellehetetleníteni. Napestig itt tudnék ülni és mesélni arról, hogy mi és miért volt igazán jó, de szerintem inkább csapjunk bele és nézzük azt, hogy ezúttal négyünknek mik nyerték el a tetszésünket.
(tovább…)A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is összeszedtük, hogy miket szerettünk az előző esztendőben. Ezúttal magunkra öltöttük a ‘gonoszok’ szerepét és heten gyűjtöttük össze, hogy melyik képregények, videojátékok, könyvek, filmek és sorozatok álltak közel hozzánk. Az illusztris listán vannak egyezések, de üde színfoltok is.
(tovább…)2020-hoz képest a múlt év azért bőven tartogatott meglepetéseket. Bár az év elején még a mozik zárva voltak és a streaming dominált, azért tavasztól már kinyitottak a filmszínházak. Így végre természetes közegükben nézhettük meg a legújabb alkotásokat. Ugyanakkor a streaming sem pihent, mivel itt is temérdek szériát és csak itt debütáló filmet kaptunk, amik után mindenki elégedetten csettinthetett. Végre bemutattak több olyan alkotást, amik elég sokat csúsztak az eredetileg tervezett bemutatóhoz képest. Bár nem lábaltunk ki teljesen a járványból, de az átlagosan elmondható, hogy végre elindult egy fellendülés. Reméljük, hogy ez jövőre is megmarad és még több fejtörést okoz majd összeszedni a kedvenceinket. Addig is páran úgy döntöttünk, hogy összeszedjük, hogy mi miket szerettünk a múlt évben.
(tovább…)Szinte már klisé, de az előző, azaz a hőn utált 2020 több téren is rossz volt. Nem csak a gazdasági és politikai események, hanem a Föld főellenségévé avanzsált koronavírus is megkeserítette az előző esztendőt. Ez a szerkesztőséget annyiban érintette, hogy temérdek filmet, sorozatot és játékot toltak arrébb, hogy ne legyen totális bukta. Mi viszont ezek ellenére úgy döntöttünk, hogy összeszedjük a kedvenceinket, hogy megmutassuk nektek azt, hogy mégsem volt annyira rossz a 2020-as év.
(tovább…)Már hagyomány, hogy mi is készítünk egy listát, amiben felsoroljuk, hogy mik voltak az adott évben a kedvenceink. Ezúttal nem csak filmek, hanem sorozatok, könyvek, videojátékok és képregények is felkerültek a listáinkra. 2019 egy érdekes év volt, de bőven tartogatott olyan alkotásokat, amiktől leesett az állunk. A tovább után meg is nézhetitek, hogy mik voltak a kedvenceink az előző évből.
(tovább…)Egy újabb év ért véget. Ezúttal hagyományainktól kicsit eltérően nem az óév utolsó, hanem az újév első napján hozzuk a már megszokott listánkat. Az év első negyede fantasztikus volt filmek terén, aztán a késő tavaszi és a nyári időszak valami egészen elképesztően semmilyen volt. Aztán szeptember közepétől egy olyan dömpinget kaptunk a nyakunkba, hogy ki se láttunk belőle. Mielőtt még belekezdenénk: ne felejtsétek el, hogy jelenleg is toborzunk. A célunk az, hogy új csapattagjaink által még több kritikát tudjunk nektek hozni a legkülönfélébb alkotásokról.
Eltelt egy újabb év, és bátran kijelenthetjük, hogy eszméletlen filmeket és sorozatokat kaptunk. Én személy szerint az érzelmek olyan széles skáláját éltem át, amire nincsen megfelelő szó. Azt hozzátenném, hogy rengeteg klasszikust pótoltam, ami még inkább tetőzte ezt, és felejthetetlenné tette a 2017-es évet. Na, de lássuk, hogy mik voltak az idei kedvenceink!