A Sony és az Insomniac 2018 novemberében történelmet írt minden idők legjobb pókemberes, vagy még inkább talán egyik legjobb szuperhősös játékával. A Spider-Man fantasztikus élmény volt mindenkinek, aki rajongott a képregényekért. És azoknak is, akik nem. A játék végén pedig két komoly utalás is történt a folytatásra. Ebből az egyik a második pókarc, Miles Morales megjelenése volt. Ő kapott most külön epizódot, hogy egy kicsit megdobja a PS5 megjelenését és még egy utolsó nagyot durrantson a négyes masina búcsúkoncertjén. Na de sikerült-e? Alább megtudhatjátok.

A történet szerint ugyebár Miles-t megcsípte egy genetikailag módosított pók, aminek következtében az eredeti Pókember Peter Parkeréhez hasonló képességekre tesz szert. Ezt már szerintem mindenki tudja. A Marvel videojátékos univerzumában (a hivatalos kánon szerint Earth-1048) pedig Pete szárnyai alá veszi Miles-t, hogy megtanítsa neki, miként is megy a Pókember-biznisz. A játék jelene szerint megy ez már durván egy éve, amikor is az egyes számú Póki úgy dönt, hogy elég volt a sztahanovista mozgalomból és megenged magának egy kis kikapcsolódást. Név szerint egy utazást Symkariába, hogy csatlakozzon az onnan tudósító MJ-hez. Mivel úgy érzi, fiatal tanonca már készen áll arra, hogy egyedül vegye fel a kesztyűt, így egy utolsó ajándék (egy profi jelmez) kíséretében Miles gondjaira bízza New Yorkot. És itt kezdődnek majd az igazi bonyodalmak, illetve innentől kezdődik meg a mi kalandunk is a fekete spandexbe öltözött tinédzsert irányítva.

Egy kellemesen eltöltött karácsonyi vacsi után áll igazán a feje tetejére a világ, amikor is Miles édesanyjának a kampánygyűlésén (aki épp a városi tanácsba akar bekerülni) egymásnak esik a Roxxon nevű energiavállalat és egy (szerintem az Anonymus-ra erősen hajazó) „igazságosztó” csoport, az Underground. Miles természetesen mentorához méltóan úgy dönt, hogy magára vállalja ennek az egész Manhattant veszélyeztető ideológiai háborúnak a megoldását. Cimborája, Ganke segítségével bele is vág az ügy felderítésébe. Csakhamar kiderül, hogy a gigavállalat világmegváltónak beállított találmánya nem feltétlenül olyan emberbarát, mint ahogy azt a reklám állítja. Ugyanakkor az Underground terrorizmusba hajló módszerei sem elfogadhatóak. Hősünk tehát nem fog unatkozni a sztori során, ráadásul a két csoport lekapcsolása során Miles egyre komolyabb és egyre csúnyább dolgokat ismer meg.

Nehéz úgy írni a történetről, hogy ne lőjek le komolyabb poénokat, ami ily közel a megjelenéshez még különösen csúnya dolog is lenne részemről. A továbbiakban így hát csak általánosságban mondanék annyit, hogy a történet maximálisan hozza az elvárt szintet. Véleményem szerint nem húz be minket annyira, mint az alapjáték, de kellően érdekes és bizony még jó néhány várható és kevésbé várható fordulattal is találkozhatunk. Bár annak, aki ismeri a képregények történetét, azért egyik sem fog nagy meglepetést okozni. De ez nem volt másképp az elődnél sem. A hangulat tökéletes, ahol kell, drámai, ahol kell, akciódús és ahol kell, ott a Pókember címhez méltóan humoros. Hozzáteszem azt is, hogy Miles egyébként sokkal pocsékabb melót végez titoktartás terén, mint Peter, ami egyébként egészen új megvilágításba helyezi a fiatal szuperhős felemelkedésének történetét.

Az Insomniac ismét bizonyítja egyébkét, hogy mennyire tudnak írni. A történet mellett a karakterek is zseniálisak. Persze eleve minőségi hozott alapanyagból dolgoztak. De ez önmagában nem lenne elég. Az Earth-1048 megalkotásához egy kicsit a saját szájízük szerint keverték újra a szereplőket, ráadásul a színészek olyan minőségben keltik életre őket, hogy arra még a legkekecebb gamer is csak elégedetten tud csettinteni. A teljesség igénye nélkül megemlékezve néhányukról: a képregényekből jól ismert, A Roxxon vállalatot igazgató, kissé ripacs Simon Krieger már az első pillanattól pofonért kiált és ez nem csak a remek írásnak köszönhető, hanem Troy Baker szokásosan zseniális alakításának is. Prowler karakterével is találkozunk, aki önmagában nem hordoz nagy meglepetéseket, de zseniálisan építették be a játék történetébe. A legnagyobb csavar Tinkerer karakterében figyelhető meg, akinek köze sem lesz egyik megismert képregényes „reinkarnációjához” sem. Sem személyében, sem szerepében. És habár nem túl meglepő, hogy ki ő, mi ő valójában, a történetbe remekül illeszkedik ez az újragondolás is.

Persze a legfontosabb figura maga Miles Morales, az ifjú titán, akit már a 2018-as játékban is láthattunk, a képregényekből pedig már 2011 óta ismerhetjük. Miles a Marvel „karakterfrissítési” kampányának eredménye volt anno és mint ilyen, nagyban különbözik Petertől. Míg a jó öreg Parker egy szórakozott kocka, aki nem remekel túlzottan az interperszonális dolgokban, addig a megcélzott fogyasztói csoportnak megfelelően Miles egy laza, hip-hop muzsikát hallgató, saját zenét keverő, „három csíkos” cipőt hordó lazasrác. Persze az ő élete sem csak játék, zene és mese, hiszen neki is kijár bőven a személyes tragédiákból. Ettől függetlenül szerencsére nem egy szimpla „felrázott” Peter Parker másolat. Az Insomniac-féle karakter életrekeltéséért pedig hatalmas piros pont jár a Nagyfiúk filmek Andréjaként ismert Nadji Jeternek. A fiatalember számára amúgy nem idegen a videojátékok világa, ugyanis évekkel korábban ő adta Sam hangját a The Last of Us-ban is.

Ez a különbség persze nem csak a karakter személyiségében jelentkezik, hanem a játékmenet szempontjából sokkal fontosabbnak számító dolgok terén is. Míg Peter inkább hagyatkozik az eszére és az általa eszkábált eszközökre a harcban, addig Miles sokkal inkább „szuperhősös”, ugyanis a gyári felszereltségébe tartozik egy rakás durva szuperképesség, melyek kiemelik a harci stílusát. Ilyen pl. a bioelektronikus képesség, aminek hatására áramütésszerű támadást tud indítani az ellenfelei ellen. Működésbe tud hozni elektronikai eszközöket, vagy éppen el tudja nyelni azok energiáját. Az áramütés mellett pedig spéci álcázóképesség birtokosa is, melynek segítségével rövid ideig teljesen láthatatlanná tud válni. Természetesen mindkettőnek nagyon fontos szerepe lesz a játék során, hiszen harc közben a speckó mozdulatok főként a venom blast köré épülnek, a lopkaodós küldetések során pedig a láthatatlanságnak vesszük komoly hasznát.

Ha már szóba jött: A harc a két évvel ezelőtti rendszerre épül, ami természetesen abszolút pozitív dolog. A magam részéről még nem igazán láttam olyan remekül kivitelezett harcrendszert alapvetően verekedésre építő játékban, mint a Spider-Man megoldása. Ennek megfelelően tehát a Miles Morales is remekel ezen a téren. Van két alaptámadásunk, ugrás, kitérés illetve egy kütyüs támadásra szolgáló gomb. Ezek különböző kombinációival, vagy a gombok eltérő nyomkodásával pedig kombókat hozhatunk össze. A bunyó szórakoztató, látványos és nem őszülünk bele a vezérlésbe. Viszonylag rövid idő után úgy tudjuk érezni, hogy tudunk érvényesülni, de mégis kellő kihívást nyújt, ráadásul igazán klassz jeleneteket csak kellő gyakorlás után tudunk összehozni. A harc közben pedig folyamatosan növekvő fókusz segítségével pedig a különböző „venom” támadásokat hajthatjuk végre.

Persze továbbra is használhatunk kütyüket, illetve ruhákhoz tartozó kiegészítőket, de ezúttal sokkal kevesebbet kapunk belőlük és a hangsúly is kisebb rajtuk, Miles már fent említett „természetes” képességeinek köszönhetően. Én a magam részéről kicsit hiányoltam ezt, mert az alapjátékban nagyon szerettem, de azért nem tudom komoly negatívumként említeni. Csak jó lett volna, na. Ebben a játékban is gyűjthetjük természetesen a különböző ruhákat, melyek egy részének van speckó képessége is. Ezek megszerzése szintén jó móka, de ugyanaz mondható el róla, mint a kütyükről. Az eredeti játékban sokkal nagyobb buli volt megszerezni az egyes ruhákat és maguk a jelmezek is klasszabbak voltak. Többségük ugyanis elég megúszós (pl. az alapruha kiegészítve egy sapkával, sállal), mintha az Insomniac nem akarta volna eldurrogtatni az összes puskaport és egy későbbi játékhoz tartogatná az igazán menő szerkókat.

A feladataink is hasonlóan alakulnak, mint az eredeti játékban. A stúdió itt sem akart nagyon elrugaszkodni a jól bevált módszertől. De ez rendben is van. Így hát természetesen a fő sztorin kívül jártunkban-keltünkben egy csomó melléktevékenységre bukkanhatunk rá. Vannak kisebb sztori köré épülő mellékküldetések, amik nem csatlakoznak az alaptörténethez, de szépen kiegészítik a világot. Persze visszaköszönnek a különböző bűncselekmények képében megjelenő „random event” jellegű feladatok is, amiket ezúttal Miles, vagyis az új Pókember saját közösségi appján követhetünk. Hát igen, a szuperhősök sem maradhatnak ki a lájkmédiából. Peter által hátrahagyott tréningprogramokat teljesíthetünk, Miles gyerekkori barátjával egykoron eldugott időkapszulákat, illetve édesapjához köthető dolgokat gyűjthetünk, mint pl. hátrahagyott képeslapokat és zenéhez használható hanganyagokat.

Természetesen mindezeket továbbra is egy teljes egészében szabadon bejárható, kicsinyített Manhattanben tehetjük meg. A Nagy Alma bemodellezése pedig még mindig zseniális és még mindig hatalmas élmény végigsuhanni a világ egyik legcsillogóbb városának házai között. Bár őszintén megvallva az eredeti játékban mintha sűrűbb lett volna a város. Természetesen nem arra utalok, hogy kiszellősítették a térképet, csak az eredeti játék sokkal tömöttebben elhelyezett tevékenységei miatt jobban át lehetett érezni a város sűrűségét, nyüzsgését. A hálóhintázásban sem fogunk csalódni. Miért is csalódnánk? Hiszen tudjuk, hogy az Insomniac tökéletesen megcsinálta már egyszer. Ugyanakkor itt is hatalmas piros pontot érdemelnek, ugyanis nem szimplán áthúzták a Spider-Man mocap-jét, hanem Miles teljesen új mozgáskultúrát kapott. Kicsit sutább, kicsit esetlenebb, ezzel is mutatva, hogy ő még zöldfülű hálószövő. De természetesen így is 100%-ig buli.

Mivel én a PS4-es verziót nyüstöltem végig, így a beharangozott szipiszupi-csudicsoda ray tracingről és társairól nem tudok nyilatkozni. A magam részéről nem vagyok egy nagy grafika junkie, így számomra már az általam tapasztalt látványvilág is csodás volt. Pedig „csak” egy FAT masinám van. Itt ismét hatalmas dicséret jár a kaliforniai srácoknak. Ugyanis a legrégebbi hardveren is tökéletesen fut a játék, különösebben észrevehető kompromisszumok és gondok nélkül. Persze az a Sony presztízsének nagyon fontos, hogy az exkluzív címeknél ez így is legyen. Persze kevésbé részletes a játék és a töltési idők is relatív hosszúak. De őszintén megvallva, teljesen vállalható. Én speciel a mindenhol belengetett bugokkal sem találkoztam. Egyetlen hiba azonban előfordult, furcsa mód csakis a legújabb frissítés óta. Néha (kb 1-1.5 óránként) megtörtént, hogy lengedezés közben huzamosabb időre (8-10 mp) megállt a játék és gondolkodni kezdett, aztán ment minden tovább. Furcsa, de nem tragikus dolog. Remélhetőleg azért orvosolják.

Zárásként érdemes még megemlékezni a zenei aláfestésről is. Ebben is nagyon magasra tette a lécet a nagy tesó, hiszen a 2018-as játékhoz John Paesano (Labirintus, Daredevil, Mass Effect: Andromeda) minden tehetségét latba vetette. Nem okoz tehát meglepetést a tény, hogy a Miles Morales-hez (és valószínűleg a jövőbeli epizódokhoz is) őt kérte fel a Sony. Paesano pedig remekül ráérzett, hogy az eltérő főszereplőhöz, eltérő karakterisztikájú zene dukál. Így hát Spider-Man klasszikus(abb) stílusú, grandiózus hangvételű dallamai helyett a Miles stílusához és korosztályához sokkal inkább illeszkedő dalokat alkotott meg. Ezekben a szimfonikus elemek keverednek a hip-hop elemekkel egy egészen egyedi koktélt alkotva. Sőt, még Jaden Smith (tudjátok, Will csemetéje) is írt egy dalt hozzá. Hogy ez utóbbira valóban nagy szükség volt-e…arról vitatkozhatnánk. Hogy őszinte legyek, nekem ebben a játékban kevésbé tetszett a muzsika mint az eredetiben. Azt természetesen nem lehet mondani, hogy nem képvisel minőséget. De mivel távol áll tőlem a stílus, így nekem kevésbé hozta meg a hangulatot, mint az alap Spider-Man soundtrack-je.

https://www.youtube.com/watch?v=NTunTURbyUU

Mindent egybevetve tehát a Miles Morales egy szuper kis kiegészítés, extra sztoriszál a 2018-ban elkezdett videojátékos Pókember történetéhez. Remekül megalapoz a második hálószövő karakterének és persze sejtetni engedi, hogy a jövőben majd mindkettejük szemszögéből végigpüfölhetjük a videojátékos Marvel univerzum New York-ját. Tehát világ és karakterépítésből jeles, csakúgy mint szórakoztatás szempontjából, hiszen a történet, a karakterek és a játékmenet is zseniálisak. Ugyanakkor valahol mégis kicsit megúszós, alibi jellegű a játék, sok szempontból pedig kevesebbet nyújt. Eleve sokkal rövidebb, a tennivalók száma is kevesebb és kevésbé változatos, ráadásul a játékbeli extra lehetőségeink is kimerülnek két új képességben. És ne feledjük, hogy mindezért teljes árat kér el a Sony. De ez ne vegye el senki kedvét, ugyanis a Miles Morales abszolút megéri az árát. Remek szórakozás, kötelező darab és így is többet nyújt, mint sok másik játék. Csak a 2018-as Spider-Man olyan magasra tette a lécet, hogy azt véleményem szerint nem tudta megugrani. Éppen ezért tűkön ülve várom a következő részt.