Február 22-én osztják ki az Oscar-díjakat, és a főbb kategóriák jelöltjeit már betéve tudjuk, éppen ezért érdemes pillantást vetnünk a kevesebb figyelmet kapó kategóriákra, mint például a Legjobb animációs filmek, melynek nagy esélye Isao Takahata 2013-as animációs filmje, a The tale of princess Kaguya. A Ghibli stúdió utoljára 2002-ben vihette haza ugyanezt a díjat Hayao Miyazakinak köszönhetően a Chihiro Szellemországban filmmel, és most újra megvan az esélye, hogy Takahata, aki sokaknak a Szentjánosbogarak sírja miatt lehet ismerős, ismét sikerre vigye a stúdiót. Kis érdekesség, hogy miután Miyazaki bejelentette nyugdíjba vonulását, a Ghibli hivatalos közleménybe tudatta a világgal, hogy egy időre leállnak a gyártással.

Fontos megemlíteni, hogy Kaguya történetét a japán folklór ihlette, és mint ilyen, adaptációval van dolgunk. ,,A bambuszszedő története a japán elbeszélő műfaj, a monogatari legelső darabja, így létrejötte mérföldkő volt, és később is mintaként szolgált. Azonban nemcsak a japán irodalom egyik gyöngyszeme, hanem a világirodalom mesekincsének és legendairodalmának is egyik kiemelkedő alkotása. A Taketori monogatari (A bambuszgyűjtő öregember meséi) fennmaradt kéziratainak száma közel száz, de túlnyomó többségük Edo-kori (17-19. század) másolat. Keletkezési idejét tekintve általánosan elfogadott, hogy első változatai a 8-9. században kerültek lejegyzésre. Ezenfelül szerzője is vitatott. (..) A tíz történet egyik legtöbbet emlegetett darabja Kaguya hime, azaz Holdhercegnő, vagy Bambusz hercegnő meséje.”[1] Nem szeretném az animációt és mesét összehasonlítani, akinek mégis ehhez lenne kedve, az alábbi linken elolvashatja Kaguya hime teljes történetét, egészen a születésétől a holdra meneteléig. Nem hosszú, mindenkinek ajánlom figyelmébe, már csak azért is, mert ugyanúgy megjelennek benne a mesei elemek, mint bármelyik népmesében.

Azért is érdekes a mesei eredet, mert a rajzstílus alapján első nézésre is az az érzése az embernek, hogy a képkockák bizony egy mesekönyv megelevenedett lapjai. A lassú történetvezetés ellenére a stílus igencsak dinamikus, a természet szinte életre kel, sőt, sokkal hangsúlyosabb, mint az emberek ábrázolása. Kaguya személyének tekintetében ez nem véletlen, de ehhez érdemes kicsit közelebbről megismerkednünk a görög mitológiával, azon belül Szelenével, a hold istennőjével. Mint már utaltam rá, a mese Holdhercegnő címen is ismert, ezért a Szelenével való összehasonlítás szinte adja magát. ,,A Hold általában a női princípium, az odaadás, a termékenység, a természet ciklikusságának, változékonyságának jelképe. »Hozzá rendelték a vizet, az égtájak közül Északot, az évszakok közül a telet. (…) az emberek minden dolgát az ő gondviselése igazgatja. Nemcsak a házi- és vadállatok, hanem az élettelen teremtmények is az ő fényének és lényének isteni akaratából élik az életüket; sőt, ha ő növekszik, földön, égen, tengeren minden test vele nő, ha fogy, véle fogy.«”[2] Kaguyát egy bambuszszedő öregember találja meg útja során, amint az aprócska lány egy bambuszból bújik elő. A film egyik legszebb jelenete, amikor az öregember felesége kezébe fogja az aprócska teremtményt, és az ölelésében egy gyermek születik. A japánok mindig is gyönyörű szimbolikával reprezentáltak hétköznapi és csodálatos dolgokat egyaránt, így ez a születés csodájánál sincs másképp. Az öregember kezében az apró teremtény maga az élet magva, és amint asszonyi kézbe kerül, a mag fejlődésnek indul, és egy új élet születik. Az anyai ösztön azonnal működésbe lép, és a gyermek érintésének hatására tej fakad az asszony melléből. A szoptatás ábrázolása ugyanolyan naturalista, mint a film maga.

A gyermek rohamos tempójú fejlődését nehéz lenne csak úgy érzékeltetni, és Takahata ezt úgy oldja meg, hogy Kaguya együtt él, együtt változik a természettel. Éppen ezt a ciklikusságot, ezt az ősi természetelvűséget tükrözi a lány személyisége, és nem hiába híresült el alakja holdhercegnőként, ugyanis a holdhoz rendelt összes jelkép ugyanúgy megvan Kaguyában. Ami a görögöknél Szelené, az a japánoknál Kaguye hime.

A történetvezetés elég szakaszos, az elején olyan gyorsan zúdul az ember nyakába, mint a vízesés, aztán amikor az udvarba költöznek, minden lelassul, és csak egyre hömpölyög, duzzad, hogy aztán a végén átszakadjon valamiféle gát. A film egyik legnagyobb hibája maga ez a szakaszosság. A gyermekkor egy vibráló, élettel teli szakasz, de ahogy az öregember megtalálja a kincset a bambuszban, és tévesen azt a következtetést vonja le, hogy a lány isten ajándéka, ezért hercegnői bánásmódban kell részesülnie, a történet megtörik. Az udvarban töltött idő alatt Kaguya elveszti a személyiségét, teljesen alárendeli magát apja akaratának, akit elbűvölt az udvari pompa és hatalom. Egyetlen öröme a hatalmas palotában az a talpalatnyi föld, melyet ő művelhet, de egy mesterségesen létrehozott környezetben a kert is hamis, csak gyenge mása az igazi természetnek – mintha egy vadon élő növényt cserépbe kényszerítenének, akárcsak a lányt, akit hiába öltöztetnek drága selyembe és próbálnak megzabolázni, ezek nem illenek a természetéhez.

A The tale of Princess Kaguya egy gyönyörű animációs film, a szó legnemesebb értelmében, nagyon erős atmoszférát teremt, ám több helyen válik lapossá, és a vége kicsit súlytalan, ennek ellenére még mindig a legnagyobb esélyese a kategóriájának.

[1] http://katalogus.bbkvtar.hu/cgi-bin/tlwww.cgi?show=b111486

[2] http://hu.wikipedia.org/wiki/Szel%C3%A9n%C3%A9