Az 1942-es Casablanca és az 1958-as Szédülés után újabb világrengető címmel jelentkezünk, ami nem más, mint a Ne bántsátok a feketerigót!. A film 1962-ben készült, és több Oscar-díjat is nyert. Most azonban nem a filmről lesz szó, hanem az alapját adó könyvről, melyet az amerikai könyvtárosok a XX. század legjobb regényének választottak. Harper Lee 1960-ban írta meg a Ne bántsátok a feketerigót! (To Kill a Mockingbird) című regényét, melyért 1961-ben széppróza kategóriában Pulitzer-díjat kapott. Témája napjainkban is aktuális, amit jól szemléltet a molyos tetszési index is, hiszen 94%-on áll, majdnem 800 értékelés alapján.

A regény egy igazi időutazás, mely az 1930-as évekbe kalauzolja olvasóját, Alabama egy kicsiny városába, Maycombba. Scout Finch itt él bátyjával, Jammel és édesapjával, Atticusszal. Megismerhetjük a kisváros mindennapjait, illetve az ott élőket. Scout szemével látjuk a világot, mely magában hordozza a gyermeki naivitást. Lassan azonban megreped a burok, és egyre erőteljesebben betör a való világ ebbe a csodálatos és nyugodt térbe.

A könyv történetileg és hangulatilag is két részre osztható. Az első, egy ifjúsági regény, ami a felnőtté válás folyamatát írja le, miközben bemutatja, hogy mennyire is különbözően élik Maycomb lakói a mindennapjaikat. A regény második fele már a rasszizmussal foglalkozik.

Scout, édesapja védőszárnyai alatt élt, egy olyan környéken, ahol korabeli gyerekek nem voltak, így egyetlen játszótársa a bátyja volt, akivel a saját fantáziájukban élhettek és játszhattak. A környéket sem nagyon hagyták el, legfeljebb édesapjuk elé mentek, aki ügyvédként dolgozott a városházán. Az iskolakezdés előtti nyáron azonban csatlakozik hozzájuk Dill, akinek a fantáziájánál csak a lódításai nagyobbak.

Látszólag mindenféle irány nélkül követik egymást az események. Kezdve azzal az ötlettel, hogy kicsalogassák Boo Radleyt, a furcsa szomszédot a házából, akinek a kerítése előtt is félnek elmenni, nemhogy bekopogtassanak. Booról csak mendemondákat hallottak a gyerekek a városban, de egyik rémesebb volt mint a másik, így nem is csoda, ha bátorságpróbának tartották már azt is, ha valaki be mer kopogtatni az bejárati ajtón.

Mrs. Dubose, a magányos és házsártos öregasszony nem kímélte a gyerekeket. Amikor elmentek a háza előtt, mindig szóvá tette negatív véleményét, mellyel lassan, de biztosan kihúzta a gyufát Jemnél. Egy napon bosszúból Jem lekaszabolta a vén szipirtyó kaméliabokrát, mellyel úgy érezte, hogy elégtételt vehet az állandó vádaskodásért. Amikor Atticus tudomására jutott az eset, Jemet arra kötelezte, hogy kérjen bocsánatot és hozza rendbe az öreg hölgy kertjét. Végül Jem Mrs. Dubose szobájában találta magát, ahogy nap mint nap felolvas neki.

Gyermeki csínytevések. A kíváncsiság és a megtapasztalás. Rácsodálkozás a világra. Mindez benne van a kötetben, azonban az első felében már néha megjelenik Tom Robinson neve, azé a színes bőrűé, akit vád alá helyeztek egy fehér nő sérelmére elkövetett erőszak miatt. Atticus vállalta a nem túl hálás feladatot, hogy ellássa a néger védelmét. A gyerekeket ennek következtében egyre több támadás érte és „niggerbarátnak” bélyegezték őket.

Nem nehéz elképzelni, hogy a kis Scout hogyan is élhette meg mindezt. Egy olyan környezetben nőtt fel, ahol nem volt jelen a rasszizmus, bár mindenkinek megvolt a maga helye. Azonban rádöbbenni arra, hogy az emberek nem csak szegények és gazdagok csoportjára oszlanak, hanem a bőrszínük is megkülönbözteti őket társadalmilag, igen nehéz dolog volt. Lenn délen, ahol a rasszizmus még napjainkban is igen erőteljesen jelen van, még intenzívebben hatott Scoutra, viszont szembesülnie kellett azzal is, hogy a rasszizmus kétirányú. Amikor Calpurnia, a néger házvezetőnőjük elvitte őket a fekete gyülekezet templomába, Scout rádöbbent, hogy vannak olyan emberek is, akik legalább akkora gyűlölettel tekintenek rá a bőre színe miatt, mint a fehérek a feketékre.

Atticus már a legelején tudta, hogy nincs esélye Tom Robinsonnak az esküdtek előtt, hiszen egy fehér ember szavával egy fekete emberé állt szembe. A bizonyítási eljárásban azonban Atticus kihozta a legtöbbet, és mindenki számára világossá tette, hogy mi is történt azon a bizonyos éjszakán. Érdemes végigkövetni az eljárást az elejétől a végéig, hiszen az olvasó szeme előtt bontakozik ki a végzetes este eseménye, ahogy a szemtanuk beszámolóit követően egyre jobban hajlik a történet az igazság felé. Izgalmas és reménykeltő.

A végén pedig győz az igazság, ahogy azt már megszokhattuk az amerikai elbeszélésekben. Igen ám, de anno még volt az írókban annyi becsület, hogy nem sablonokkal dolgoztak és nem az olvasó kiszolgálására törekedtek. Igyekeztek a saját igazságukat, a saját véleményüket bemutatni. Ebben a kötetben is az igazság egyik verzióját kapjuk, ami bár happy end, mégis tartogat magában valami keserűséget.

Miért kapott Pulitzer-díjat ez a regény? Miért olyan felkapott még napjainkban is? Azért, mert más mint a többi, megszokott, sorozatgyártásban készült történet. Egy kicsit ifjúsági irodalom, egy kicsit korrajz, egy kicsit krimi. Mindenből annyi van belőle, hogy ne lehessen egyetlen csoportba sem beskatulyázni.

Igen, magával ragadott, annak ellenére, hogy már többször is láttam a filmes verziót (ami hűen követi a könyvet). A hangulata, az egyszerűsége, ahogy az olvasóval közli a tényeket, anélkül, hogy állást foglalna, mindezt egy 7-9 éves lány szemén keresztül, egyszerűen csodálatos és rémisztő.

Ha eddig eljutottál az olvasással, de a könyvhöz még nem volt szerencséd, akkor nézz szét a család könyvespolcain, mert valószínűleg valahol ott lapul és kezd el olvasni. Amennyiben nem vagy könyvmoly, de mégis érdekelne a teljes történet, akkor nézd meg a filmet. Nem fogsz tőle annyit kapni, mint a könyvtől, de lehet, hogy megjön a kedved az olvasáshoz.

Végezetül csak annyit, hogy nem tartom túl etikusnak, ahogy kijátszották Harper Lee védelmi vonalát, és halála előtt csak kicsikartak tőle egy igen kétes engedélyezést, hogy kiadhassák a regény folytatását, a Menj, állíts őrt!

ISBN: 978-0-06-198026-8
HarperLuxe, 2010

Képek:
1 – Wikipedia
2 – Year 11 Englich
3 – The Midnight Garden
4 – To Kill a Mockingbird Quotes