Kire számíthat Tom Hanks egy poszt-apokaliptikus világban? A kétszeres Oscar-díjas színész A számkivetett után újra emberi társaság nélkül marad a Finch című sci-fiben, ezért a robottechnológiát hívja segítségül. Vajon jobb társra talált benne, mint Wilsonban?

A nem túl távoli jövőben a Földet egy napkitörés végzetes hullámai perzselték fel. A vékony ózonréteg nem képes megvédeni az élővilágot. A hőség és a magas UV-sugárzás ellen a maradék túlélők az árnyékba húzódva próbálnak meg védekezni. Finch Weinberg (Tom Hanks) műszaki tehetségét kiaknázva próbál túlélni Goodyear nevű kutyájával. Finch azonban a veszélyhelyzetek esetére biztos kísérőt akar négylábú kedvence mellé, ezért egy mesterséges intelligenciával rendelkező robotot készít. A később Jeffnek keresztelt android (Caleb Landry Jones) szorgalmasan tanul Finchtől. A kettejük közt létrejövő kötelék különös barátságot szül ember és gép között, egy embertelen világban.

A Finch kietlen világa számos korábbi klasszikust megidéz. Tom Hanks magányosan A számkivetett, kutyájával bóklászva a Legenda vagyokot juttathatja eszünkbe. Jeff leginkább a WALL-E mókás robotjához hasonlítható az élettelen környezetben, a Last of Us videójátékok zeneszerzője, Gustavo Santaolalla pedig nem véletlenül csatlakozhatott egy újabb poszt-apokaliptikus alkotáshoz.

Miguel Sapochnik rendezésében valószínűleg nem véletlenül támaszkodott éppen Tom Hanksre, aki már bizonyította, hogy akár egyedül játszva is képes lekötni a nézők figyelmét. Ezt erősíti, hogy a Finch egyik producere éppen A számkivetett rendezője, Robert Zemeckis. Bár Hanks ebben az esetben robot-társaság miatt nem marad teljesen magára, egy rövid visszaemlékezésen kívül nem találkozunk közelről más emberekkel. Hanks nem is okoz csalódást és végig alázatosan formálja meg a testi-lelki gondokkal küzdő Finchet, aki a legnagyobb türelemmel próbálja meg kiképezni Jeffet a feladatra. A Finch és Jeff közti kémiára nem lehet panaszunk. Kettejük egyre fejlődő kapcsolta bőven tartogat humort, drámát és megható pillanatokat egyaránt. Caleb Landry Jones a speciális effektusoknak köszönhetően sikeresen vedlett át a fokozatosan egyre ügyesedő robot bőrébe. Jeff a játékidő előre haladtával ugyanis egyre magabiztosabban beszél és mozog, ugyanakkor mégis végig gépszerű marad.

A Finch viszont nem gyors akciómozi. Sokszor kifejezetten meditatív, lassú folyású, ami által ugyan felfedezhetjük a szemkápráztató operatőri munka szépségeit, ugyanakkor a cselekmény a film két órája alatt sokszor ellaposodik. Szerencsére mindig akad egy viccesebb vagy éppen megrázó pillanat, ami visszarántja a nézőt, de az alkotók ritmusérzéke és időzítése sokszor határozottan csődöt mond. Egy ilyen kétszereplős roadmovie esetében az egyik legfontosabb kérdés viszont az, hogy mennyire képes a néző kötődni a karakterekhez. Hanks esetében nem lehet erre panasz, aki nem csak hiteles a szerepben, de karaktere is jól megírt. Jeff alakjánál azonban hiányzik az egyik legfontosabb elem ahhoz, hogy a néző valóban kötődni tudjon hozzá: az emberi arc és beszéd. Ovális fejével és két lámpaszerű szemével sajnos képtelen a non-verbális mimikára, hangja pedig túlságosan gépies marad.

Ha megfigyeljük a legtöbb mesterséges intelligenciával foglalkozó alkotás, melyben humanoid robotok szerepelnek, a mechanikus test mellett is igyekszik emberi mimikával ellátni a gépeket. Ha ez hiányzik, annak rendszerint az oka az, hogy az alkotók nem akarják hogy azonosuljunk a robotokkal, mivel azok gonoszak, kegyetlenek, vagy teljesen hiányzik belőlük mindenfajta empátia. Bármennyire is rezzenéstelen Arnold Schwarzenegger a Terminátor-szériában, mégis a miénkhez hasonló emberi arccal és orgánummal rendelkezik, akárcsak Robin Williams A kétszázéves emberben. Még WALL-E a lánctalpakon guruló robotjármű és az emberi arc-mimikát próbálja imitálni. Bármily aranyos és szerethető is Jeff, sosem fog olyan közel kerülni hozzánk, mint humanoid arcú társai. Természetesen nem várható el, hogy egy poszt-apokaliptikus környezetben valaki lomokból építsen egy teljesen emberszerű masinát, de a nézőnek az effajta kapcsolódási pontok elengedhetetlenek.

A legérdekesebb mégis az, amilyen üzenetet közvetít a Finch a fajtársainkkal való kapcsolódásról. Tom Hanks sosem próbál kapcsolatot teremteni más emberekkel, és mindenkiben potenciális ellenséget feltételez. Kutyáját (mely különös jelentőséggel bír számára) meg sem próbálja egy másik ember gondjaira bízni, helyette inkább maga készít társaságot kedvencének. Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen világban mennyire tekinthető pozitív üzenetnek ez a fajta teljes elzárkózás, amikor a COVID-járvány hatására a társadalom tagjai befelé fordulnak (vagy az okostelefonjuk felé)? Persze megszokhattuk már, hogy a civilizáció utáni környezetben játszódó történetek egyik legfontosabb elve, hogy „csak magadra számíthatsz”. Azonban a legtöbb esetben éppen ezt az elvet írják felül a körülmények. Finch esetében persze bőven találhatunk okokat arra, miért menekül mindenki más elől és miért bízik jobban saját teremtményében. Egy robot azonban soha, de soha nem pótolhatja az emberi szeretet melegségét és azokat a mozzanatokat, melyek meghatározzák szociális viselkedésünket.

Mindennek ellenére az AppleTV+ és Steven Spielberg stúdiója, az Amblin egy tartalmas filmet kínál számunkra a Finch-csel, ami Tom Hanks rajongóinak most sem fog csalódást okozni. Családi mozinak is ideális, de inkább idősebb gyermekeket ültessünk le elé. Mi viszont – ha csak tehetjük – inkább keressük fajtársaink társaságát!