Ezúttal – harmadszorra – tényleg véget ért a Clone Wars. Nem is olyan rég volt, hogy megírtuk az évadnyitó résszel kapcsolatos gondolataink. Pozitív lelkesedéssel fogadtuk a kis bemelegítő részt, örültünk hogy végre 5 év után visszatért a star wars legjava. Ám semmi sem készített fel minket arra, ami ennek a hosszú utazásnak a végén várt minket. Mert a legjobb fajta érzelmi hullámvasút fogadott itt minket, ami bemutatta mi is a Csillagok Háborúja igazi potenciálja. 

Ám az út eddig sem volt olyannyira sima. Nem fogok hosszan beszélni a hetedik évad bevezető nyolc részéről, mivel azok nem is érdemlik meg hogy sok szót fecséreljek rájuk. Ez az „előjáték” rávilágott arra, hogy milyen is volt azelőtt a klónok háborúja, amielőtt még nosztalgikus jókedvvel megfeledkeztünk volna róla. Le kell szögezni valamit mielőtt még továbbmegyünk: Dave Filoni nem az atyaúristen, és ez hatványozottan igaz most is. George Lucas valódi utódja abban a tekintetben, hogy néhány ötlete elképszetően úttörő és remekül megfogja a star wars lényegét, más történetei viszont suták, haszontalanok és szárazak mint egy hetes kenyér. Sok rajongót hallani, ahogy tekergetik a saját gondolataikat, miszerint minden rossz dolog amiben Dave Filoni részt vett, az valaki más miatt nem működik; és minden ami jó, az teljes mértékben Filoni érdeme.

Ez, mint újra láthattuk – nem feltétlen igaz. A bevezető kedvcsináló részek semmiképp nem rosszak, ám feleslegesek és alig vezetik fel az évad végső konfliktusát, miközben a sorozat olyan drasztikus kérdéseken ugrik át, mint hogy miként szökött el Maul Darth Sidious börtönéből, hol tart jelenleg Anakin a sötét oldalra vezető útjával, illetve hogy konkrétan mit csinált Ahsoka a Martez nővérekhez való érkezése előtt. Az évad mentségére legyen mondva, a felmerülő lehetséges kérdések közül sok már meg lett válaszolva a hatodik évad után készült könyvekben és képregényekben, ám a hiányukkal a sorozat meglehetősen sután áll önmagában.

Ha féltél, hogy itt egész végig a Klónok Háborúját fogom szídni, nem kell aggódnod: innentől szinte csak jót fogok mondani a sorozatról. Bárki érdeklődőnek merem ajánlani, hogy ne húzza az időt és bátran ugorja át a felesleges részeket, rátérve így az évad lényegére, Mandalore ostromára. Ha úgy veted bele a sorozatba magad, mint én, azaz hogy nem olvastad el a már régóta készen álló részek forgatókönyvét, akkor meglehetősen durván mellbe üt minden, ami a lezárásban történt. Szintén kisebb meglepetés volt felfedezni, hogy a négy rész lényege nem is igazán az ostrom, hanem azon események szemléltetése, amik A Sithek Bosszújával párhuzamosan történnek.

A hetedik évad ugyanis nagyon merészen belenyúl a harmadik rész történéseibe. A Klónok Háborúja mindig is híres volt arról, hogy sokunk számára nézhetővé teszi az előzménytrilógiát, kijavítva annak végtelen hibái közül jónéhányat. Ezúttal olyannyira beleszövi magát a történetbe, hogy párhuzamosan fut A Sithek bosszújának eseményeivel. Ahsoka története szívszorító volt ezelőtt is, amikor váratlanul el kell hagynia a rendet és Anakint; ám újra látni őket együtt a sötét oldal eluralkodása előtt még erősebb hatást ért el. A sorozat emelett folyamatosan majdnem megváltoztatja az események végkimenetelét, másodperceken és rövid döntéseken múlik csak, hogy Anakint ne nyelje el Sidious hatalma. Emellett tovább építi a katasztrófa okozóját: a tanács és Mace Windu arroganciáját, Maul felemelkedésének előkészítését, valamint Rex és a többi klón sorsát. Ezen kívül még rengeteg kis folttal egészíti ki az előzménytrilógia réseit, miközben egy alternatív nézőponttal meséli el a Csillagok Háborúja legtragikusabb eseménysorozatát.

Az új évad 3 csoport karakterrel foglalkozik a „fejezetein” belül: A szórakoztató, de végtelenségig klisés és felejthető Bad Batch-el valamint az előkerült fives-szal; a túljátszott Martez-nővérekkel, akik a Rebels egyik epizódjába jobban illettek volna; illetve Ahsokával és Rex-szel, a többi mellékszerepelő fűszerezése keretében. Az első kettő csoportról – ahogy eddig is tettük – nem érdemes sokat beszélni, túlságosan erőteljesen támaszkodnak az archetípusaikra, a négy részes kalandjaikban nem jut elég idő a karaktereik elmélyítésére. A Martez-nővéreknél ez csak fokozottan igaz, azonban ott nem az elképzeléssel, hanem a forgatókönyvvel és a megvalósítással voltak legfőképp gondok.

Mandalore ostrománál azonban mindenki itt van, Anakin, Obi-wan, a Jedi-tanács, A ki tudja hányszor visszatért Maul, későbbi szereplők a Rebelsből, és még egy meglehetősen nem várt karakter is felbukkan az utolsó részben. Rengeteg a karakter, mindnyájan kapnak egy kis lehetőséget a csillogásra, azonban sajnálom hogy a bevezetésben nem maradt több időnk arra, hogy Anakinnal több időt töltsünk el. Ezekben a részekben minden árnyaltság nélkül a legjobb Anakint kapjuk meg, és nem sok utal arra a szörnyetegre, akivé nem is olyan sokkal később válik.
Az évad – és megjegyzem a sorozat – sztárja Ahsoka. Ashley Eckstein zseniális alakítása továbbra is a hátán hordozza a sorozat színvonalának nagy részét, aligha lehetne jobb Ahsokát elképzelni. Egyikünk sem gondolta volna, hogy így fogjuk törölgetni a könnyeinket búcsúzása láttán – főleg nem a sorozat elején, amikor „Szájas” debütált a katasztrofálisan rossz Klónok Háborúja filmben. Ahsoka egy sokkal kiforrottabb karakter lett azóta, és ez az utolsó négy rész minden tekintetből koronát tesz 6 évad zseniális munkájára. Aki azután nem teszi Ahsokát a legjobb star wars karakter toplistájára, azt nem is fogom tudni sosem megérteni. Rex is kemény feladat elé áll ebben az évadban, talán az egyik legnehezebb döntését kell meghoznia eddig. Szintén meg kell említeni az őt játszó színészt, Dee Bradley Baker-t, aki temérdek részben csak saját magával beszélgetve képes volt több emlékezetes karaktert előadni. Bár Ahsoka és Rex is visszatértek már egyszer a Rebelsben, útjukat végződni látni ugyanannyira kielégítő és emlékezetes volt, mintha meg sem történt volna ez az ötéves várakozás.

Az utolsó rész nem csak forgatókönyvében jobb mint az évad és a sorozat eddigi legtöbb része, hanem látványvilágában is meglehetősen nagyot ugrik. A csúnya, idegen szögletes formák és a durva textúrák szépen lassan kihaltak a sorozatból, és egy sokkal szofisztikáltabb és átgondoltabb vizuális világot kaptunk. Kevés kezem van ahhoz, hogy felsoroljam mennyi remek karakterdizájnt, háttérelemet és beállítást láttunk, nem is beszélve a kifogástalan effektekről. Az erős látvány sokat segített az évad egyik legerősebb jelenetén is, Maul és Ahsoka párbaján, ami szintén felkerülhet a legjobb csaták közé (személy szerint második helyre tenném a Jedi Visszatér tróntermes jelenete után). Az eredeti Darth Maul színésze, Ray Park mo-cap használatának segítségével éri el ezt a lényegesebben realisztikusabb és „súlyosabb” harcot.

Konklúzió

És most, május negyedike után végre, úgy istenigazából értékelhetjük a Klónok Háborúja egészét. Most már tényleg nem tér vissza soha többet a sorozat, és szomorú végleg elbúcsúzni tőle. Nem kis érdeme, hogy sokunk számára tette az elképzelhetetlent: szerettette meg számtalan emberrel az előzménytrilógia idegen, hideg és értelmetlen világát. Sokkal szívesebben tekintek ma már ezeknek a filmeknek a gyengébb elemeire, például Anakin pálfordulására, az alulhasznált gonosztevőire, a trilógiát felépítő románcra, Yodára és a két másodpercig látott jedikre, valamint a világépítésére is. Most már tudom, hogy ezek mögött érthető, szerethető és megjegyezhető karakterek és események állnak. Ezek után hiányozni fog az előzménytrilógia immár komplex világa, remélhetőleg a jövőben még párszor vissza fogunk térni ebbe a megszeretett érába.

Persze a Klónok Háborúja legjelentéktelenebb érdeme lenne az előbbi, ha nem tudna erősen megállni a saját lábán. A pár felesleges, vagy kisebb korosztály számára készült részen túltekintve (amik a legelején a sorozat 90%-át adták) is öröm volt végigjárni azt az utat, amin a sorozat színvonala mellett rengeteg karakter fejlődését figyelhettük meg. Kiépítette az előbb tárgyalt Ahsoka-t, személyiséget adott az addig csak névtelen katonáknak hitt klónoknak, és rengeteg kisebb-nagyobb emlékezetes karaktert ajándékozott nekünk, akik közül sokan jó ideig emlékeinkben fognak maradni. Szintén fontos a kiegészítő világépítése melett megemlíteni a saját univerzumát, ami a star wars addigi határain bőven túl tudott lépni. Ha nem is vagy a legutóbbi epizódok rajongója, a Klónok Háborúja el tud téged altatni a hitben, hogy igenis van itt még néznivaló. Bár nehéz lesz Star Wars sorozatnak felnőnie ehhez – reménykedni azért még lehet.

De addig is: viszlát Klónok Háborúja!