A legtöbb amerikai és külföldi filmes ma már úgy gondolja, hogy a jövő a sorozatokban rejlik. Róma, Trónok harca, Breaking Bad, Walking Dead, Westworld, és még sorolhatnánk a kiváló produkciókat. A magyar sorozatgyártásnak azonban több évtizedes lemaradást kellett ledolgoznia, melyben az HBO hazai szárnya sietett segítségünkre. A Társasjáték és a Terápia után megérkezett az Aranyélet, melynek első évada megalapozta a franchise minőségét. A 2. évad ígéretesen kezdett, de úgy hiszem, ilyen magas színvonalú, kirobbanó és parádés folytatásra talán egyetlen néző sem számított. A továbbiakban részletesen ismertetjük az évad eseményeit. A cikk olvasását csak azoknak ajánljuk, akik már végignézték az új évadot. Íme a 2. évad, a teljesség igénye nélkül bemutatva.

Az Aranyélet Darth Vadere…
A sorozat az eddig megszokott módon arra koncentrált, hogy igazán sajátos magyar problémákat mutasson be, a lehető legmagasabb színvonalon. Ez a 2. évadra is igaz, ahol viszont a főszereplők múltjába is bepillantást nyerhetünk, akik a rendszerváltás utáni zavarosban próbáltak meg a maguk módján boldogulni. A sorozat idősebb nézői jól emlékezhetnek a ’90-es évek nagy őrületére, a gilisztafarmokra, vagy a jövedelmüket csempész áruk eladásával kiegészítő taxisokra, na meg az R-Go koncertekre. Az ifjú Miklósi Attila (ifj. Vidnyánszky Attila) ezeket bizony mind megjárta. Egy bizonyos pontig viszont úgy tűnt, hogy a karakterek múltbéli énjének bemutatása nem ad magyarázatot a jelenben zajló történésekre, így ezek a szekvenciák inkább afféle érdekes adaléknak számítottak… egy pontig! Gáll Feri (Végh Zsolt) színre lépése ugyanis jócskán megkavarta az állóvizet, de jelenléte és viselkedése csak a sötét múlt eseményeinek ismeretében vált igazán érthetővé. Feri balesetének bemutatása akár egy nagy költségvetésű amerikai sorozatot is kenterbe vágna, arról nem is beszélve, ahogy a jelenet beépül hőseink indítékainak megmagyarázásába. Feri balesete, feleségének elvesztése és megnyomorodása Moby Dick Ahab kapitányához, illetve Darth Vaderhez teszi őt hasonlatossá, akit csak a bosszú és a gyűlölet éltet (KILL Hollós Endre), miközben saját legközelebbi hozzátartozóit is állandóan figyelteti. Ezt Feri lánya szenvedi meg legjobban.

Lőjünk szét mindent magunk körül!
A sorozat bizonyos szálai az idő előrehaladtával bizony nem várt fordulatot vettek és szokatlan módon fonódtak egymásba. Miklósi Márk (Olasz Renátó) alaposan elmélyedt a hallgatói önkormányzatok korántsem tiszta légkörében és bizony olyan alakokkal kezdett, akikkel a legkevésbé sem szeretnénk találkozni. A HÖK-ös szál természetesen a kellő drámaiság és hatásvadászat kedvéért azért bővelkedett túlzásokban, de úgy hiszem, ennyit igazán elnézhetünk az Aranyéletnek. Márk és kollégája, Örs bizony túl messzire mentek, amikor újat húztak Mátyás Pistivel (Fekete Lovas Zsolt) és bandájával. Az ő jeleneteikben egyértelműen érzékelhető a többségi fehér és a kisebbségi cigány lakosság közti törésvonal. Az alkotók szerencsére nem vitték el a produkciót afféle PC kampányba, inkább hagyják, hogy a néző maga hozzon értékítéletet az ügyben. Ez annál is inkább fontos, mert az Aranyélet egy olyan történetet vázol, melyben a Trónok harcához hasonlóan nincsenek igazi pozitív és negatív karakterek, mindenkinek megvan a maga sara. Örs magabiztosan játssza a „hitlerjugendet”, ami miatt (agy)velőtrázó élményben lesz része Mátyás Pisti testvérétől, a találó becenevű Gyepától (Nagypál Gábor). Ezt követően a bajba esett Márk segítségére egymástól független érkezik apja Attila (Thuróczy Szabolcs) és keresztapja, Hollós Endre (Anger Zsolt) egy rakás ukrán ex-katonával megtámogatva… Itt érkezünk el a sorozat technikai fénypontjához, ugyanis ennyire pazar akciójelenetet a néző magyar produkcióban még nem is láthatott. Az alkotóbrigád a fél belvárost rommá lőtte, miközben patakokban folyik a vér és az utcákon teljes káosz lesz úrrá… Már csak a robbanások hiányoznak ahhoz, hogy a stáb állásajánlatot kapjon Michael Bay-től.

Amikor a sorozat tényleg átmegy Trónok harcába
Miután hőseinket univerzum szerte körözik a maguk mögött hagyott pusztítás és nagyszámú hulla miatt, az események ismét nem várt fordulatot vesznek. Gáll Ferit még mindig hajtja a bosszúvágy, de szándékát jócskán megkavarja a könyörtelen múlttal való szembesülés és a sors kiszámíthatatlan keze… nem is olyan kis jámbor jószág ez az Attila, mint azt Feri hiszi. Amikor pedig már úgy tűnik, hogy Feri talpa alatt a szél fütyül, Endre és Attila érkezik segítségére. Már-már úgy tűnik, közösen adnák elő az LGT slágerét, miszerint „ugye, mi jóbarátok vagyunk”, de Janka (Ónodi Eszter) kezében bizony a békés Buddha szobra is gyilkos fegyver… és itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, amikor az Aranyélet menthetetlenül trónok harcai fordulatot vesz és némi csúsztatással Hollós Endrét teszi meg a magyar Ned Starknak. Hollós Endre két évad alatt a nézőközönség kedvencévé vált, ezáltal megölése is bátor húzásnak számít és azt üzeni: a magyar valóság és a halál angyala elől SENKI sincs biztonságban! A 8. zárórészben pedig már csak gyakorlatilag pár búcsúhörgést hallhatunk a jó öreg Enosztól.

A sorozat gyengéi
Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a sorozat gyengébb pillanatai mellett sem. Úgy tűnt, Mira (Döbrösi Laura) karaktere Oszi (Farkas Franciska) öngyilkossága óta érdekes és új irányokat vesz, és bizony az ő szálán is akadt annyi pozitívum, amit fel sem tudnánk sorolni, amihez Jakab Erika főhadnagy (Danis Lídia) is jelentősen hozzájárult. Sajnos azonban az évad végére egy nem várt szerelmi szál is kezd kibontakozni Zebegényi ügyész úr (Rajkai Zoltán) és Mira között, ami talán kissé erőltetett, és bár kétségtelen léteznek párkapcsolatok ekkora korkülönbséggel (a liliom tiprásról nem is beszélve), az ő esetükben az ismeretség nem hat elég mélynek, érzelmeik pedig eléggé megalapozottnak. Janka karaktere néha szintén kissé egydimenziós, ő még mindig az az igazi Lady Macbeth, mint akinek a sorozat alkotói első körben megálmodták, csak most már az ő kezéhez is vér tapad. Az Aranyélet ezenkívül a 3. évadban könnyen elcsúszhat azon, ha bizonyos jelenségeket irreálisan eltúlozva mutat be (ami majdnem a HÖK-ös szálat is félrevitte). Ezenkívül a sorozat néha túlzottan merész és hatásvadász próbál lenni, és pofátlanul meg akar felelni az erre fogékonyabb nézőknek. Értem én, hogy jó iróniának tűnik Hollós temetéséhez bevágni a Tankcsapdától a Mennyország Touristot, de ezt az agyonhasznált, klisés és közhelyes zenét választani finoman szólva sem volt túl jó döntés. Márk karaktere szintén megrekedni látszik az ifjú gengszter klisés szerepében (mindig csak az újabb balhé), de szerencsére Olasz Renátó játéka még mindig elég jó, hogy ettől megmentse a figurát.

De messze még a folytatás
Minden hibája ellenére az Aranyéletet abszolút megéri követni, mert páratlan minőséget és színt visz a magyar és talán nemzetközi sorozatgyártásba is. Kemény, mégis sokszor ismerős helyzeteket tartogat számunkra a hazai valóságból és mindezt minőségi módon, magas színvonalon. Nem éri be azzal a blamával, hogy a „hazai nézőknek jó lesz valami szar is”. Mi magyarok is megérdemeljük, hogy emberhez méltó sorozatokban legyen részünk, és az Aranyélet brigádja ezt megadhatja nekünk. Csak győzzük kivárni a 3. évadot…