Vendégszerzőnk Letya, Hatala Csenge: Hírzárlat c. művéről írt könyvkritikájával debütál az oldalon

Hatala Csenge idén megjelent könyve, a Hírzárlat, hiánypótló kötet a magyar társadalom könyvespolcán. Látható ez abból is, hogy egyre sűrűbben kerül a média látóterébe, ami köszönhető az Athenaeum Kiadó szerkesztői és az írónő bravúros együttműködésének is a kötet megszületésében. Ennek eredményeképpen nem egy unalmas riportcsokrot kap az olvasó a pénzéért, hanem egy igényesen összeállított történetet, a túlélők visszaemlékezésével és  levéltári dokumentumok felhasználásával.

A kötet az 1973-as balassagyarmati túszdrámát dolgozza fel, a Pintye testvérek (László [17] és András [19]) magányos akcióját, amitől azt remélték, hogy megnyílik előttük az út nyugatra. Azonban a lánykollégiumba történő behatolásuk után lassan de biztosan kezdett kicsúszni a kezükből az irányítás és egy napokig elhúzódó patthelyzet alakult ki, ahol mind a túszejtők, mind a karhatalmi szervek bizonytalanságban toporogtak a tragikus végkifejlet felé.

A könyv erőssége abban áll, hogy Csenge nem az olvasók meghódítására törekedett minden áron, hanem az események tényszerű, mégis olvasmányos elbeszélésére. Továbbá az is mellette szól, hogy nem csak a túszejtés időszakára korlátozta a történetet, hanem az előzményeket is feldolgozta, beleértve a fiúk tanulmányait, magaviseletét és a családi körülményeket. A végén pedig hagyott helyet utóhangnak is, ahol a résztvevők további sorsába is bepillantást nyerhetünk.

Nekem tetszett, hogy megismerhettem a Pintye családot mielőtt még kezdetét vette a túszdráma, hiszen így alkothattam magamnak képet a fiúkról és a szülőkről is. Általában az emberek cselekedetei határozzák meg a róluk alkotott képet és igen eltérő tud ez lenni abban az esetben, ha csak egy kis időszeletben ismerjük meg őket, és akkor is, ha egy komplexebb képet kapunk róluk. Persze ez nem mentség a tettükre, hiszen hasonló körülmények között nevelkedett abban az időben több száz-, ezer gyerek, mégsem lett belőlük bandita, ahogy azt abban az időben nevezték.

Az apa, aki szegénysorból emelkedett ki a szocialista államberendezkedésnek köszönhetően, igen kevés figyelmet szentelt a gyerekeinek. Fontosabb volt számára, hogy építse a szocializmust, minthogy embert neveljen a fiaiból. Az anya is a politikai karrierjével volt elfoglalva, és egyáltalán nem törődött a családdal. Az alkohol is megtette a maga pusztító hatását, és a beszámolók alapján a Pintye közösséget nem lehetett családnak nevezni, csak egy fedél alatt élő emberek csoportjának, ahol a társadalmi elvárásoknak való megfelelés fontosabb volt, mint az erkölcsi nevelés. Egy katonatisztnek nem eshet folt a becsületén, még a családja által sem, így a hatalmát is felhasználva, fiai lázadását mindig magánügyként kezelte és a hatóságoknál elsimította az ügyeiket. Pedig néha jobb hagyni, hogy az élet menjen a maga útján és akkor talán ez a tragédia is elkerülhető lett volna.

A fiúk viselkedésére nincs mentség, hiszen fegyvert fogtak ártatlan tizenéves lányokra és több napig fogságban tartották őket. Viszont az erőszakszervezetek ügyetlen próbálkozásai sem mozdították előre az ügyet és az embertelen körülmények, amibe a túszokat kényszerítették, sem vet rájuk túl jó fényt. Persze lehet azzal magyarázni, hogy ismeretlen volt előttük a helyzet és nem tudtak mit kezdeni vele. Fentről várták az utasításokat, mert maguk nem mertek kezdeményezni a felelősségre vonástól való félelmükben. Ami lehet, hogy szerencse is egyben, hiszen ha fejvesztve rohantak volna be a kollégiumi szobába, lehet, hogy több véráldozatot követelt volna a túszdráma.

Csenge választhatott volna más címet is a könyvnek, mégis a Hírzárlat az, ami legjobban leírja az eseményt és annak holdudvarát. Hiszen nem csak abban a pár napban rendelték el a teljes hírzárlatot, a riporterek és újságírók eltávolításával Balassagyarmatról, hanem az ügy bírósági tárgyalása is zárt ajtók mögött zajlott, előre megírt forgatókönyv szerint. A 25 éves titkosítás is arra utal, hogy nem akarták, hogy holmi firkászok átlássanak a szitán és észrevegyék, hogy a nagy szocialista állam, ami minden felett uralkodik, képtelen volt két fiatal fiú lázadását megakadályozni, vagy gyorsan felszámolni. A maguk védelmére olyan ártatlanokat hurcoltak meg, akik tevőlegesen nem vettek részt az akcióban, mindössze tudomásuk volt Pintye András tervéről. Ugyan ki jelentette volna a befolyásos szülők gyermekének szájhősködését? És ki gondolta volna, hogy a szavak végül tettekbe csapnak át? Ha viszont szaladtak volna a rendőrségre jelenteni, lehet, hogy végül ők fáztak volna csak rá (igaz, így sem menekültek).

A napokig tartó túszdráma eseményei megviselték a fogságban lévő lányokat, hiszen bizonytalanságban voltak a jövőt illetően. Étlen-szomjan, a minimális tisztálkodási lehetőségektől is megfosztva néztek szembe a fegyvercsövekkel, anélkül, hogy el tudták volna dönteni, hogy rabulejtőik vajon képesek lennének-e meghúzni a ravaszt, hogy ezzel szerezzenek érvényt a szavuknak. Egyes lányok nem hitték, hogy László vagy András képes lenne rájuk lőni, míg mások meg voltak győződve, hogy András még ha habozva is, de elsütné a fegyvert. Mit is lehetne várni egy olyan embertől, akinek az éhségtől és a kialvatlanságtól már pattognak az idegei és egyre jobban tudatára ébred, hogy követeléseiből nem fog semmi teljesülni? Nem adhatja fel magát, hiszen akkor a rendszer győzedelmeskedik és ő bevont farokkal, szemlesütve vonulhat el a fogvatartott lányok előtt. Az egyiket az elvei nem engedték, a másikat a büszkesége.

Az ifjabbik testvér, László rosszkor volt rossz helyen. Felnézett a bátyjára és bálványozta. Talán az egész másképpen alakult volna, ha András haverjai nem lépnek vissza az utolsó pillanatban és akkor nem kérte volna fel Lászlót az akciójához. Talán ha a haverokkal vág bele, akkor egyeseknek lett volna annyi akaratereje, hogy ellentmondjon Andrásnak és megadásra kényszerítse. De Lászlótól ez nem volt elvárható, hiszen nem volt befolyása testvérére és nem menthette meg.

A túszdrámáról film is készült Gazdag Gyula rendezésében Túsztörténet címmel (1989), mely elnyerte a San Sebastian Nemzetközi Filmfesztivál különdíját is Berencsi Attila alakításáért. A film Végh Antal Kegyetlenül című (1986) regényére támaszkodik. Annak ellenére, hogy írója többször is konzultált Pintye Lászlóval, igen sok helyet hagyott a fikciónak és a rendőrség rajtaütését igazi akciófilmbe illő jelenetté formálta át, ami igencsak messze esik a valóságtól. Valamint így 2015-ből visszatekintve, igencsak elkeserítő, hogy a szabadságot egy cukros, színezékkel teli „üdítő” jellegzetes formájú üvege jelképezi a filmben, mely az elejétől kezdve ott hever Pintye András mellett az asztalon a kollégiumi szobában. Értem én, hogy 1989…

Hatala Csenge könyve olvasmányosan, izgalmasan és élethűen tárja elénk az eseményeket és azok szereplőit. Az ember dühös a szülőkre, a rendszerre, akik hagyták idáig fajulni a dolgokat. De dühös a két fivérre is, mert az egyik hagyta magát belerángatni, a másik pedig sok életet tett tönkre meggondolatlan lázongásával, köztük a sajátját is. Szomorú történet ez, mely valós eseményeket tár az olvasó elé és a végén nincs happy end!

ISBN: 978 963 293 424 2
Athenaeum Kiadó, 2015

1. kép: http://moly.hu/konyvek/hatala-csenge-hirzarlat

2. kép: www.index.hu

3. kép: http://www.nogradarchiv.hu/data/gallery/images/01tablo6.JPG