Van egy meglehetősen nehéz kérdés az alkotók körében, mégpedig az, hogy mikor érdemes befejezni egy adott szériát? Már ha egyáltalán be kell befejezni. Hiszen számos olyan alkotás van, ami úgy épül fel, hogy bár az adott esemény vagy esemény sorozat lezárul és egy teljes egészet alkot, mégis tudnak utána hozzá egy másik olyan eseménysorozatot csinálni, ami szinte teljesen független az előzőtől és/vagy akár még önállóan is meg tudja állni a helyét úgy hogy egy kerek egészet alkot. Illetve legyünk őszinték sok esetben Mi, a Közönség nem akarjuk, hogy egy adott alkotás vagy széria véget érjen. Ez pedig olykor akár az adott alkotás minőségének a rovására is mehet, amire sajnos számos példa létezik. És akkor itt érkeztünk meg a Lőpormágus széria folytatása a Vér és lőpor istenei című alkotáshoz.

Miután korábban már készült egy cikk a Lőpormágusról, amelyet az alábbi linken tudtok megtekinteni, így az abban foglaltakra most külön nem szeretnék kitérni. Emellett amennyire lehet igyekszem majd ezt a cikket is úgy megírni, hogy egyik regényciklusból se legyenek benne különösebb spoilerek. Valamint talán azt is érdemes megjegyezni, hogy a Vér és lőpor istenei egyáltalán nem igényli azt, hogy valaki elolvassa hozzá a Lőpormágust is. Anélkül is teljesen érthető és élvezhető ez az alkotás. Már persze akinek az tud lenni.

A Vér és lőpor istenei története nagyjából úgy 10 évvel a Lőpormágus eseményei után veszi fel a fonalat. Ám ezúttal már egy másik helyszínen Fatrasztában. Természetesen McClellan ezúttal is szolgáltat számunkra egy térképet a könyvek borítójára, méghozzá egy olyat, amiben az alkotása teljes fiktív világa helyet kap. Egyébként ez meglehetősen jól sikerült és valamilyen előrevetít bizonyos dolgokat McClellan terveivel az alkotással kapcsolatban. Például elég valószínű, hogy idővel kaphatunk majd afféle előzmény regényt a fiatal Tamás tábornaggyal. De természetesen ez egyelőre csak egy konteó.

Maga a regény felépítése nagyban követi az előzőét, vagyis ebben is 3 főbb szálon fut a cselekmény. Egyfelől van egy katonai szál, amiben ezúttal a Lőpormágusban megismert Vlora Flint nevű kerül a középpontba. Vlora szintén egy nagyerejű és híres lőpormágus, aki jelenleg a saját maga által alapított és vezetett zsoldos hadsereggel teljesít egy megbízást Fatrasztában, viszont rövidesen szembekerül egy rejtélyes és mágikuserővelbíró ellenséggel. Másfelől van egy nyomozós/kémkedős szál, amiben egy Michael Bravis nevű titkosügynök tevékenységét követhetjük nyomon. Illetve ismét van egy amolyan öntörvényű kívülálló, aki amúgy egy híres harcos Ben Styke személyében. Természetesen a három szál idővel összeér és innentől kezdve minden már csak spoileres lenne.

Kezdjük azzal, ami jó. Az akció jelenetek továbbra is rendkívül jól kivitelezettek. Mind a nagyobb hadmozdulatok, mind pedig a kisebb vagy akár egyszemélyes összecsapások. Valamint ezúttal a nyomozós szál is valahogy sokkal jobban működik, mint a Lőpormágusban. Konkrétan a Michael Bravis szál a legérdekesebb dolog az egész alkotásban. Legalábbis számomra. Emellett azt is szívmelengető látni, hogy bizonyos korábban megismert karakterek, különösképpen Vlora hova jutottak és milyen változásokon mentek, illetve mennek keresztül.

A probléma csak az, hogy az egész alkotáson, mármint a Vér és lőpor istenei mind a három részén érződik, hogy mennyire vontatott benne minden és igazából csakis presztízsbeli okokból van kierőszakolva belőle egy trilógiára való. Aminek amúgy egy-egy kötete olyan hatszázvalahány oldal. Emellett ez az alkotás is szenved a többrészes alkotások átkától, vagyis hogy hiába izgalmas és érdekes, ami éppen történik benne a folytatás meglétének ténye sokszor tönkreteszi az élményt a közönség számára. Nem szeretnék konkrét példát kiemelni, de legyen elég annyi, hogy már az első részben is van egy pár ilyen jelenet.

Emellett az alkotás másik nagy hibája az a főgonosz. Ugyan alapvetően nincsenek vele különösebb gondok. Egy teljesen tucatgyártott sablonos fantasy főgonosz, aki csak úgy random világuralmat akar, mert miért is ne. Természetesen az alkotás azért igyekszik őt mindenféle módon fenyegetővé tenni, ám a karakter maga inkább irritáló, mintsem ijesztő. Ellenben mondjuk a kvázi miniboss-okkal, az úgynevezett Sárkányemberekkel, akik ilyen mágiával felerősített harcosok. Így pedig kellő akadályt biztosítanak a protagonisták számára, bár itt is van egy kisebb mókolás, de ez már megint spoileres lenne.

Az persze mindenképpen a szerző, Brian McClellan és az alkotás érdeme, hogy amennyire csak lehet azért próbálkozik. Illetve maga a világ is kellőképpen ki lett bővítve és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lenne érdekes vagy hogy adott esetben az ember nem szeretne többet kapni, mint ami. Mert bár ez az új trilógia/széria is kap egyfajta lezárást, viszont McClellan meghagyja a lehetőségét egy esetleges folytatásnak. Azonban hogy mit fog tudni vagy éppenséggel mit lehet még érdemben kihozni ebből az alkotásból, legalábbis egy folytatás terén azt a fene se tudja. Ahogy azt a cikk elején is említettem én személy szerint egy előzmény regényt még szívesen látnék ebből az alkotásból. Abban viszont már közel sem vagyok annyira biztos, hogy ezt a lőpormágusosdit így ebben a formájában feltétlenül folytatni kellene.

VÉGSZÓ

Ugyan a Vér és lőpor istenei nem ér fel az elődjéhez, legfeljebb csak terjedelemben. Azonban ez továbbra sem egy rossz alkotás. Inkább csak amolyan felesleges.