Múlt év közepén teljesen véletlenül futottam bele a Turbo Kid előzetesébe, ami akkor elég szokatlan képi világával azonnal elhintette bennem a kíváncsiság magvát. Amint elérhetővé vált a világhálón, már be is szereztem és egy jó ideig várt arra, hogy végre belevessem magam a poszt-apokaliptikus világába, amit a készítők egy meglehetősen furcsa akció-, vígjátékszerű köntösbe bújtattak, s mindezt nyakon öntötték rengeteg brutalitással. Bizony, a film nem finomkodik és olyan mértékű lágy eleganciával láthatjuk a szanaszét fröcskölő vért, hogy az bizarr módon még nevetést is kiválthat belőlünk. 

1997-ben járunk, egy nagy tragédia utáni világban, ami a savas esők okozta károk miatt bár nem haldoklik, de az emberek jóval kisebb számban találhatóak meg benne. Itt éli mindennapjait Kölyök, aki a guberálásból való üzleteléssel biztosítja magának a napi étel és ital adagot. A cselekmény akkor indul be igazán, amikor az így megszerzett képregényt, a Turbo Ridert olvasva, egyszer csak megjelenik egy Apple nevű rejtélyes leányzó. Az egész sztori a köztük kialakuló barátságról és több bosszú behajtásáról szól, ami így olvasva egy teljesen átlagos történetet sejtethet. Pedig ebben a filmben sokkal több van, mint azt meglehetősen sok klisével teleszőtt leírás sejteti. Példának okáért egyfajta coming of age hátszél is el van bújtatva a másfél órás játékidőben, amiben a Kölyök akarva-akaratlanul rádöbben, hogy ideje lenne kilépni kedvenc képregénye világából.

A Turbo Kid egy teljesen független, sajnos hazai forgalmazásba nem kerülő kisfilm, ami tele van lélekkel és nem süllyed el a filmipar egyre silányabb felhozatalának gödrében. Nem olyan tipikus kirobbanó film, hanem egy aprócska durranás, amit több utórobbanás kísér így kiemelve a hatásvadász blockbusterek közül. A színészek játékában érződik, hogy ők nem csak a pénzért öltik magukra az adott karaktert, hanem valóban élvezik és átélik azt, amit csinálnak. Ezt misem bizonyítja jobban, mint, hogy a két főszereplőt megformáló színész játszi könnyedséggel hozza a fiatal, felnőtt élet előtt álló tinédzsert. De összességébe véve a többi szereplő is, legyen fontosabb vagy kevésbé fontos szerepe, fantasztikusan hozzájárul ahhoz, hogy minden egy feel good érzést váltson ki a nézőből. A látottak, a szintén múlt évben debütáló Kung Furyhoz hasonlóan, gazdagon tartalmaznak egyes elemeket a 80′-as évekből. Az külön öröm, hogy az összes szereplő biciklin, vagy éppenséggel BMX-en közlekedik, ami egy üldözés során nem csak új kameraállásokhoz szolgál alapanyagul, hanem néha vicces látni, ahogy két keréken kergetik egymást. Kvázi elmondható, hogy ez a Mad Max kistestvére biciklikkel, ami nem is nagy tévedés, elvégre a világ és a fő motivációk megegyeznek a két filmben.

A kicsit lassan beinduló cselekmény azonban senkit se ijesszen el, mert a játékidő további kétharmadában olyan pörgést és belsőségektől tocsogó harcok várnak ránk, hogy a kezdeti nyugalmi helyzettől jócskán fel megy a pulzusunk. A jelenet, amikor Turbo Kid és Apple egy napernyővel állnak a vér eső alatt, szerintem kifejezi, hogy mennyire elborult, ám mégis szerethető ez az alkotás. A már korábban említett dolgok mellett kiemelném Apple jellemét, ami egyszerre barátságos és ijesztő, hiszen féktelenül azon fáradozik, hogy személyes buborékunkba férkőzzön. De ezt ne rójuk fel neki hibaként, hiszen erre a túlzott barátkozási mániájára is megkapjuk a választ. Továbbá még egy különösen remekre sikerült dologra hívnám fel a figyelmet, ami a fantasztikus zene. Itt nem simul bele a történetbe, hanem  önálló életre kel az elektronikus szólamok garmadája, amik simán megállnák egy retro discoban is a helyüket. De most komolyan, a Wasteland című dalt, ha azóta nem hallgattam meg vagy 10-szer akkor egyszer sem. Egyetlen aprócska hiányosság, hogy az effektek helyenként érezhetően műre sikerültek, de ezt írjuk a valószínűleg alacsony költségvetés számlájára. A fantasztikus jelmezek ezt a parányi hibát is ellensúlyozzák, hiszen nagyon hatásosak. Ennek remek példája az ijesztő külsejű, forgó mini fűrészlapos Skeletron, aki vígan gyilkolja az embereket, elvégre szegény csak ebben lelheti örömét. 

Szerintem a Turbo Kid egy igazi gyöngyszem, ami bár kevésbé ismert, mégis aranyat ér. A készítőket hatalmas dicséret illeti, hogy ebből a végtelenül elborult, de szerethető történetből ennyit kihoztak. Minden klappol és ez remek kikapcsolódást nyújthat többször is, mert ezt az őrültséget nem elég egyszer látni. Próbáljatok ti is szerencsét, és fürödjetek együtt Kölyökkel a véresőben, miközben képzeletben fejek tucatjait és különféle végtagokat vágtok le sebészi pontossággal. Jó szórakozást a filmhez!