Sokszor érezzük azt, hogy a sors csak minket ver. Hogy minden összeesküszik ellenünk. Többször érezzük azt, hogy ez már csak rosszabb és rosszabb lesz. Mégis előbb-utóbb a lejtő emelkedővé válik és felcsillan egy aprócska remény a változásra. A What remains of Edith Finch története azonban maga a reménytelenség és a balsors.

A történet kezdetén szereplőnk egy hajón ülve a főcím sziluettjében mereng, miközben felnyitja a kezében lévő naplót, melyet egy bizonyos Edith Finch hagyott hátra. Egy snittel később egy erdei úton találjuk magunkat, amelyen elindulva karakterünk elér egy ódon faházhoz. Történetünk főszereplője Edith Finch (CV: Valerie Rose Lohman), aki visszatér családja rég elhagyatott házába, hogy felfedje ősei titkait, melyet sosem osztottak meg vele.

A What remains of Edith Finch megjelenési dátuma nem nyúlik túl régre vissza. A 2016-ban alapított Annapurna Interactive és a Giant Sparrow közös munkájának eredményéből 2017-ben megszületett a játék, amely hamar a storytelling kategóriájú játékok toplistájára került. 2017-ben, a kiadás évében megnyerte a The Game Awards legjobb narratíva kategóriáját, valamint 2018-ban magáénak tudhatta a BAFTA Games Award legjobb játéka trófeáját. Ian Dallas, a játék kreatív rendezője 2012-ben a The unfinished Swan című játékával méltán szerzett magának hírnevet. A What remains of Edith Finch egyaránt megjelent PC-re, MAC-re, PlayStation 4-re, XBOX One-ra, iOS-re és Nintendo Switch-re is.

A ház feltárja titkait

Kitágítottuk egy kicsit lexikális tudásunkat a játékról, ideje belemenni abba, hogy milyen élményt is tartogat számunkra. A játék voltaképp egy pofon egyszerű lineáris menetet követő sémára épül fel és az egész tulajdonképpen „végigjátszható” bő 3 óra alatt. Nem véletlenül teszem a „végigjátszható” szót idézőjelbe. A játék mivolta az interaktivitásban ki is merül. Itt nem oldunk meg bonyolult logikai feladatokat és nem gyűjtögetünk tárgyakat. Pusztán arról van itt szó, hogy főszereplőnkkel bejutunk az ódon házba, ahol a szobákat járva fedezzük fel családunk eredetét és történetét. És az eredmény lenyűgöző és persze lehangoló.

A magányos melankóliában álló ház kívülről hatalmas és groteszk látványt nyújt, belül azonban szűk és itt-ott igen klausztrofób. Nincs is nagyon lehetőségünk elkalandozgatni benne, hiszen ha belépve elindulunk egy irányba, akkor a többi egyenesen adja magát. Szobáról szobára járva fedjük fel közeli és távoli rokonaink életét, átélhetjük személyiségüket. A játék a történet előrehaladtával fokozatosan adagolja nekünk az információkat és minél többet tudunk meg, annál jobban kerít minket hatalmába a sztori depresszív és tragikus atmoszférája.

Rövid ugyan, de nagyon tartalmas

Ugyanis a What remains of Edith Finch története nem pusztán egy visszaemlékezés, hanem egy érzelmekkel teli, szomorú feltárás. A középpontban lévő Finch család minden egyes tagjának tragikus történetszála külön-külön fonódik össze egy nagy egésszé. Főszereplőnk monológjai kreatív módon jelennek meg előttünk a tereptárgyakon és falakon, melyek Edith érzéseit és saját tapasztalatait hivatottak felénk közvetíteni.

A Finch család hatalmas családfájának felépítése hivatott kitölteni azt a nagyjából 3 órát, melyet a játékmenet biztosít számunkra. A ház elhagyatott szobáit járva tárulnak elénk azok a lehangoló és tragikus események, melyek végig kísérték ezt az egykor boldog és szép família életútját.

Egyszerű, mégis hatásos

A játék irányítása igazodik a felépítés egyszerűségéhez. Jómagam PlayStation platformon lehettem részese ennek az élménynek. Nem kell sok gombot megjegyeznünk, hogy mi-mit csinál, hiszen viszonylag kevésnek van funkciója. Nem is kell ennél több, mert bőven elég. Karakterünk interakciói bizonyos tárgyakkal ki is merül azok felvételében és kinyitásában. Voltaképpen nincs más dolgunk, csak hogy menjünk előre, figyeljünk karakterünk elbeszéléseire és minket körülvevő történésekre. A játék grafikai megvalósítása szép és igényes. A kinézet tekintetében nem kell túl magara tennünk a mércét, mert a modellezés stílusa viszonylag egy leegyszerűsített sémát követ, melyet Unreal Engine 4 alatt alkottak meg. Azonban rendkívül változatos kép világgal rendelkezik.

Egyes részeknél a grafika stílust vált és egy teljesen új kinézetben kell folytatnunk a sztorit. Ez rendkívül változatossá és kreatívvá teszi az élményt. A ház belsejében a fényviszonyok igen halványak és szürkék, ennek is megvan a maga oka. Az elhagyatottság és az idő múlásának érzése maradéktalanul megvan minden egyes falban, képen és bútoron.  A látványhoz pedig remek hangulatot képes varázsolni Jeff Russo zenéje, kinek nevéhez többek között Az Esernyő Akadémia és a Lucifer az Újvilágban is fűződik filmzenei szinten.

Összefoglalva tehát a What Remains of Edith Finch teljes mértékben a sztori-orientált játékosoknak lett kitalálva. Fel kell készülnünk rá, hogy itt abszolút nem egy chilles, megható történet fog velünk szembe jönni, hanem egy végletekig lehangoló, tragikus és komor atmoszférájú sztori. Ennek hallatára hosszú percekig ülünk magunk előtt és gondolkozunk, miként is szerette volna átadni a játék a Finch család szomorú történetét a játék. Az igazi mélységét azonban csak az idősebbek, illetve fiatal felnőttek fogják megérteni, ha képesek belemerülni és átadni magukat ennek az atmoszférának. Ezt a röpke 3 órát igazán érdemes rááldozni.