Eltelt egy újabb év, és bátran kijelenthetjük, hogy eszméletlen filmeket és sorozatokat kaptunk. Én személy szerint az érzelmek olyan széles skáláját éltem át, amire nincsen megfelelő szó. Azt hozzátenném, hogy rengeteg klasszikust pótoltam, ami még inkább tetőzte ezt, és felejthetetlenné tette a 2017-es évet. Na, de lássuk, hogy mik voltak az idei kedvenceink!

Ik4r0s

A 3 év alatt, amióta működünk szinte mindig rangsorolva gyűjtöttem ki a favoritjaim. Idén azonban szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy sem a rangsorolás, sem a pontozás nem állja meg a helyét. Ez utóbbival már saját magam számára is kezdek felhagyni, mert utólag volt olyan, hogy egyáltalán nem éreztem relevánsnak egy pontszámot. Az idei kedvenceim egészen decemberig stabilak voltak, amikor láttam egy olyan filmet, amitől leesett az állam és helyet követelt magának. Így mindenféle sorrend nélkül én mégis az 5 leginkább meghatározó alkotást gyűjtöttem ki magamnak.

A legfurcsább: egyértelműen a The OA című Netflixes sorozat, ami már csak azért is rendhagyó, mivel múlt év decemberében debütált. Nagyon nehéz számomra megmagyarázni, hogy miért is tetszett ez a sorozat. Zsutti ajánlotta, én pedig már a pilotba beleszerettem. Egy rendkívül érdekes és csavaros történet, ami egy Prairie nevű lányról szól, aki (ha jól emlékszek) 7 éve tűnt el, és az akkor még vak lány mára lát. Az, hogy miért lát adja az egész széria sava-borsát, mindenféle különös, Jupiter közeli élményekkel, valamint egy rendkívül érdekes mitológiával. Nagyon rétegsorozat, de engem ez az intimitás és a WTF-ek közötti tapogatózás tette a kedvencemmé a The OA-t.

A legmaradandóbb: Logan utolsó kalandja annyira a memóriámba égett, hogy még most is feltudom idézni a film végi szomorúságot. Annyira jól összerakták ezt a filmet, hogy attól a hajam égnek áll. Végre valahára színt vittek ebbe az irdatlan szuperhős dömpingbe, és Nolan Sötét lovag-trilógiája után kaptunk egy nagyon komoly, realisztikus képregény filmet. Nem vagyok látnok, de ez szerintem sokunknak ott van a kedvencei között, és még a legkeményebb macsók is elmorzsoltak egy könnycseppet. Annyira tökéletes lett, hogy sokáig velem maradnak még a látottak.

A legadrenalindúsabb: a Baby Driver (nem vagyok hajlandó a magyar címét használni) egy eszméletlen száguldás, a szó szoros értelmében. Azt mondjuk hozzátenném, hogy a Cornetto-trilógiát direkt a film előtt pár nappal daráltam le, hogy valamennyire képbe legyek Edgar Wright munkásságával, és ez is fokozta a látottakat. Nem mellesleg az új fétisemet is tökélyre járatta a film, mivel tömve volt olyan vágásokkal, amiket a zenék ritmusához igazítottak. A zenék, a szereplők és a történet, plusz Wright zsenialitása egyenlő a tökéletes extázissal, amit eddig csak nagyon kevés filmnél éltem át. Hónapokkal a megnézése után is szívesen hallgatom a rendkívül impozáns soundtracket, hogy ha csak egy szám erejéig is, de felidézzem Baby nem mindennapi történetét. Ja, még annyi, hogy tudtommal lesz folytatása is, amikre érthető okok miatt nagyon kíváncsi leszek.

A legkeményebb: számomra A szolgálólány meséje egy középkorban játszódó sorozat volt, egészen addig, amíg volt kollégám fel nem világosított, hogy nagyon rosszul állítok totális hülyeségeket a szériáról. Megnéztem a pilotot, ami totál felmosta velem a padlót. Komolyan mondom, hogy utoljára a Black Mirror Shut up and dance-e óta nem éreztem magam ennyire kellemetlenül. Mivel filmek és sorozatok terén mazochista vagyok, így nem bírtam leállni vele és még kellett ebből a fojtogató utópiából. A kritikámban bővebben olvashattok arról, hogy mit gondolok a Margaret Atwood könyvéből készült sorozatról. Még most is tartom magam ahhoz, hogy ha csak a szikrájáról tudomást szereznék, hogy egy Gileád Köztársaság szerű dolog alakulna, én lennék az első, aki fellépne ellene. Annyira megrázó élmény volt látni a szolgálólányok sorsát, hogy még most is kiráz tőle a hideg, és dörzsölöm is a tenyerem, mert áprilisban jön a második évad. Szinte biztosra veszem, hogy nem lesz könnyű sorsa June-nak, de én tűkön ülve várom.

A legváratlanabb: aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok túlságosan oda a Star Wars filmekért. Ezt a nézőpontot sutba dobva a premier előtt 1 héttel nekiláttam az összes filmnek, hogy esetleg egy kicsit megszeressem ezt a hihetetlen méretű univerzumot. Bár már nem vagyok annyira ellene, mégsem lettem meggyőzve annyira. Aztán jött Az utolsó Jedik, amitől végre kaptam egy nagyon erős, karakterközpontú történetet, hogy az állam is leesett. Nekem semmi bajom nincs a filmmel, nem is értem a fanyalgókat. Életre szóló élmény volt drága barátommal nézni Rey és Kylo őrlődését és azt, hogy Rian Johnsom mennyire fantasztikus filmet hozott össze. A stáblista alatt még kicsit meg is könnyeztem a látottakat.

Kondorosi Attila

Az idei év is hozott bőven szórakozást, meglepetést és csalódást. Jómagam is összegyűjtöttem pát filmet és játékot az elmúlt időszakból, melyek emelték az esztendő színvonalát ezen a téren.

Páncélba zárt szellem: aki nem ismerte az mű alapját szolgáló animét, annak csak egy filozófiával és sötétséggel teleszőtt sci-fi film lehet a GITS. Azonban akik az anime gondolatait 1995 után magukévá tették, azoknak relatíve jó szórakozás volt a film. Kétség kívül nem a legjobb adaptáció, mert az alkotók valahogy a filozófiai hátteret nehezen fogták meg, de a film hangulata remekül illik az anime mellé, és nem gondoltam volna, hogy Kusanagi szerepe ilyen jól áll majd Scarlett Johansson-nak. A cyberpunk műfaját remekül magára öltötte az alkotás.

John Wick – 2. felvonás: én nagyon megszerettem az első részt pofátlan és szarkasztikus humora miatt, melyet igen jól követ a második film is. Sajnos az utód vesztett a kezdeti lendületből, de így is akadtak szórakoztató jelenetek, amelyekért érdemes volt megnézni a folytatást. Bízzunk benne, hogy a következő rész méltó módon zárja majd le John Wick történetét, és a karakter ikonikussá válik majd Hollywood-ban.

A galaxis őrzői vol. 2: be kell valljam, régen nevettem ennyit filmen, és a Marvel univerzum ebben az évben igen kitett magáért. Az rendkívül lendületes Thor: Ragnarök, valamint a sötét, komor és tragikus Logan mellett felbukkant A galaxis őrzői második része, amely jócskán túlnőtte elődjét. Míg az első film nem mondható túlzottan emlékezetesnek a szétszórt történet és a kidolgozatlan karakterek miatt, úgy a második igyekszik mindezeket a felszín alá söpörni és egy új oldaláról megmutatni szereplőinket. A remek kontrasztot alkotó retro és sci-fi hangulat nagyon jól működik egymás mellett, a film szinte ki sem fogy a lendületéből egészen a végéig, ahol szépen, lágyan lenyugtatja a kedélyeket, és az új kezdetet vetíti elénk. Remek javítás 2014-után.

Wonder Woman: a Wonder Woman után mindenkinek felcsillant a remény a szemeiben, hogy a DC univerzuma végre főnixmadárként feltámadhat poraiból. Bár erre a tézisre az Igazság ligája sajnos nem sokat erősített rá, Diana önálló filmje szerencsére kiemelkedik a sorból a hősnő történetének bemutatása miatt. Patty Jenkins rendezőasszonyról látszik, hogy ismeri és szereti az alapanyagot, mi több kislánykora meghatározó karaktere lehetett a Wonder Woman. A film hű elődéhez, a jelenetek nagyon jól lettek összevágva, az akció fenomenális, és végre nem csak Gal Gadot szépségét ismerhetjük el, hanem színészi tehetségét is.

Star Wars VIII. – Az utolsó Jedik: a 2017-es év legjobban várt filmje kapott hideget és meleget is. A rajongók a pokolba kívánják a Star Wars saga ezen epizódját, emellett külön petíció indult el annak érdekében, hogy a feledésbe merüljön. A kritikusokat ezzel szemben meggyőzte a rész, és én is ezt a vonalat erősítem. Tény és való, hogy nagyon sok furcsaság van a filmben, amelyek a konzervatív rajongóknak nagyon csípheti a szemét, és ezt is teljesen megértem. Ám én túltettem magam ezeken sőt, azt éreztem közben, hogy látnom kell a következő részt, hogyan magyaráznak meg benne a nyolcadik epizód által felvetett erős kérdéseket. Rian Johnson nagyon nagy kihívás elé állt, és szerintem remekül vette az akadályt. Nagy rizikót vállalt magára, de elmondása szerint Ő maga is megérti a rajongókat, akiknek ez a film összedöntötte a fiatalkorát. A vége volt számomra a legjobb, de ennél többet nem írok a spoiler-veszély miatt. Egy biztos, a filmet mindenképp látni kell, hogy levonja mindenki a maga következtetését.

Játékok:

PlayerUnknown’s Battlegrounds: kétségkívül az idei év legjobb MOBA-ja a PUBG, több mint hárommillió felhasználóval a háta mögött. Sokan nem értik mire fel ez a nagy rajongás, de az biztos, hogy a PUBG 2017 egyik legszórakoztatóbb játéka. A Battle Royale ötletén alapuló online TPS és FPS nézetben is játszható lövöldözős játékában a játékosok üres kézzel kezdenek, és különböző területeken gyűjtik össze a felszerelést és fegyvert egy szigeten, vagy a sivatagban, miközben a játéktér folyamatosan szűkül, hogy a végén egy játékos, vagy egy csapat maradhasson. Vigyázat, könnyen függőséget okoz!

Cuphead: 2017-ben nem sok platformer árasztotta el a piacot, de közülük is a kizárólag PC-re és X-BOX-ra megjelenő Cuphead volt a legjelentősebb. A 30-as évek hangulatát idéző „run and gun” játék története szerint egy testvérpár, Cuphead és Mugman az Ördög Kaszinójában felteszik saját lelküket szerencsejátékban és veszítenek. Csak egy esetben bocsájt meg a Sátán: ha a két fiú segít összeszedni az ördög elveszett adósainak lelkét. A játék 5 éven át készült, és megérte várni rá. Még a platformerek szerelmeseinek idegeit is próbára teszi a sok különféle Boss Battle és a számos különböző nehézségű „run and gun” pálya, amelyeket lehet egyedül vagy co-op módban játszani. A számos újrajátszás ellenére sem lesz unalmas, mert a hangulat annyira beszippant, hogy addig-addig próbálkozik az ember, míg nem sikerül.

Resident Evil 7: Biohazard: a Resident Evil 6 után 5 évvel megjelent a hetedik rész is, ezúttal már a sokkal parább, VR-t is támogató FPS nézetben. Ethan Winters egyszer csak üzenetet kap feleségétől, Mia-tól, akit 3 évig halottnak hitt. Ethan felesége keresésére indul, a nyomok egy elhagyatott házhoz vezetnek, amelynek környezete is hátborzongató. Pont úgy, ahogyan a játék atmoszférája is. Ez az első belső nézetes Resident Evil játék, ahol szembe kell szállnunk a Baker családdal és sok-sok borzalmat kell átélnünk, hogy a dolgok végére járjunk. A történet fenomenálisan sötét és csavarokkal teli, tele megrázó és jumpscare jelenetekkel. A hangulat igazi horror légkört teremt, a széria rajongóinak kötelező, azok azonban akik nem ismerik se csüggedjenek, mert önálló történetként is teljesen megállja a helyét. Ez a játék a koronája a 2017-es év túlélő-horrorjainak.

Meralt

(0.) Legend of Zelda: Breath of the Wild: sajnos a Nintendo Switch olyan kiváltság, amelyben nincs részem – a Wii U emulátort pedig méltatlannak tartottam a nagy múltú Hyrule-i sorozat legújabb részének végigjátszására. Ennek ellenére temérdek videót néztem YouTube-on, olvastam kritikákat és hallgattam ismerősök véleményét – minden egybehangzott. Link legújabb kalandja nem hiába kapott díjesőt minden neves videojáték-eseményen.

1. PlayerUnknown’s Battlegrounds: a Battle Royale innen-onnan már ismeretes műfaj lehetett a popkultúrában, ha máshonnan nem, az eredeti, japán verziót bő kancsóval szódázva hozta a köztudatba az Éhezők viadala könyv- és filmtrilógia. A videojáték ágába azonban csak ez évben került igazán középpontba, idén viszont olyannyira, hogy majd’ minden PC játékos egy olyan játékot nyüstölt tavasztól december közepéig, amely még meg sem jelent. Számomra a legtöbb szórakozást nyújtó cím 2017-ben egyértelműen a Playerunknown’s Battlegrounds.

2. Horizon Zero Dawn: gyönyörű, meseszerű, intenzív képi világ, törzsi kultúra a jövőben, őskori robotszörnyek – mindezek egy érzelmekkel teli történetben, amely egy kifejezetten élő világban foglalnak helyet. A Horizon Zero Dawn olyan élményeket nyújtott, amelyet utoljára évekkel ezelőtt a Witcher 3: beszippantott, teljesen át tudtam adni magamat a játéknak, a hangulatnak, ezért mindenképp az év legjobb single player alkotásaként gondolok rá.

3. Hellblade: Senua’s Sacrifice: üde színfolt a single player játékokban a Ninja Theory igencsak baráti áron kiadott hack & slash címe, amely a viking pokol bugyrait és minden mocskát vonultatja fel a játékosnak egy elképesztően brutális, mégis őrülettel telten impulzív és hatásos út keretében. Bárkinek ajánlatos a végigjátszása, akit érdekel a viking/kelta hiedelemvilág, nem riad vissza némi borzongástól és casual gamerek számára talán kicsit nehéz játékmenettől.

4. Little Nightmares: a független játékok mindig igazi csemegék a művészi megnyilvánulást is igénylő gamereknek, hisz a fejlesztőket nem kötik meg a kiadói utasítások, így egyedi, ám gyakran nehezebben befogadható alkotások születhetnek. Dennis Talajic Little Nightmares-e viszont egyáltalán nem nehezen befogadható, ám a művészi értékét és egyediségét nem vitathatja senki. Az alapvető gyermekkori félelmeket kesernyés nosztalgiával felidéző, sötét kis mese nem csak gyönyörű képi megoldásokkal, hanem ügyességi alapú játékmenettel is leköti a játékos figyelmét – sajnos elég röviden. Részemről jöhet a folytatás!

5. Resident EVII: Biohazard: a nagy múltra visszatekintő Resident Evil sorozat az utolsó néhány részben nem igazán találta önmagát – a jellegzetes, elemi rettegést nyújtó túlélőhorror-hangulat minduntalan hiába vártuk. A kihívás nem volt akkora, inkább szabadlövöldébe ment át a túlélés – nem úgy a hetedik epizódra. A zsigerig hatoló félelem visszatért, a tét ismét valósnak tűnik. Az atmoszféra is hatásos. Egy 2017-es listán mindenképp helye van a horrort szeretők körében.

Gueth Ádám (Filmnomád)

Valójában nem tartanám túl kiemelkedő mozis évnek a 2017-es esztendőt, de mégis jutott számunkra pár igencsak szórakoztató alkotás és valódi mestermű is.

5. Wonder Woman: hosszú idő után egy olyan szuperhős film, amire beültem a moziba és nem csalódtam. Patty Jenkins szórakoztató rendezése Gal Gadot és Chris Pine szórakoztató játéka tökéletes kikapcsolódást nyújtott számomra egy könnyed nyári napon. Remek poénok, jól kidolgozott jellemek és a két nemet valóban egyenlő félként kezelő történet. Kell ennél több? Igen, Gadot kisasszonyt még sok-sok filmben szeretnénk látni!

4. Mindenki: furcsa lehet, hogy listámra egy magyar rövidfilm is felkerült, mely valójában nem 2017-ben készült, de ebben az évben szerzett magának igazi hírnevet, mégpedig rögtön egy Oscar-díjjal. A Mindenki egy gyermekien őszinte mese az emberi szeretetről, odaadásról és az elnyomó hatalommal szembeni furfangos kiállásról. Nem látunk semmi nagy ívűt, csupán gyermekeket énekelni. De néha talán az ilyen történetek nyugtatják meg igazán az ember lelkét. Több ilyenre lenne szüksége kis hazánknak!

3. A Viszkis: Antal Nimród a Kontroll után újra magabiztosan mozog a hazai pályán. A Viszkis megosztó, de mégis ámulatba ejtő igaz története tökéletes alapanyag egy izgalmas akció mozinak, amit a rendező ha nem is hibátlanul, de rendkívül magas színvonalon prezentál számunkra., miközben egy pillanatra sem farag szentet vagy népi hőst egy közönségesnek mégsem mondható bűnözőből. Ezek után megnéznék ettől a csávótól egy Rózsa Sándor filmet.

Holtverseny

2. Testről és lélekről: listámon ismét egy magyar film kap helyet, mégpedig a művészi fajtából. Enyedi Ildikó álmokkal tarkított mesterművében két a társdalom által kinézett ember lép kapcsolatba egy álombéli erdőben szarvas képében. Mintha szarvasként megélhetnék azt, ami a mindennapokban lehetetlen számukra: a testi lelki kiteljesedést. Bár nem egy olyan típusú film, ami könnyen megadja magát, a játékidő végére már teljesen hatalmába keríti a nézőjét. Szorítunk nagyon a harmadik Oscarért!

2. Blade Runner 2049: őszintén szólva szinte megnyugodtam, amikor megtudtam, hogy az új Blade Runner filmet nem Ridley Scott fogja rendezni. Minden tiszteletem az öregé, ugyanakkor el kell ismerni, hogy amit az Alien-szériával művelt (főleg a Covenant esetében) az tipikus példája az abszolút fölöslegesen elkészített előzményfilmeknek. Amikor pedig a direktori székbe Denis Villeneuve került, újra megnyugodtam és úgy éreztem, hogy a Blade Runner végre biztonságban van. A 2049 nem csupán tökéletes főhajtás az eredeti mestermű előtt, hanem annak méltó folytatása és az univerzum bővítése is. Közben pedig a néző Ryan Gosling replikáns karakterének szimbolikus felnövés történetét nézheti végig, aki a saját érzéseit sem értő (szinte kamaszként viselkedő) figurából válik érett, felelősségteljes emberré. Mi mindenre is képes, ha tudatában vagyunk saját emberségünknek?

1. Némaság: bár valójában egy tavalyi filmről van szó, a hazai mozikba csak idén kúszott be Martin Scorsese zseniális mesterműve, mely nálam ezzel 2017 egyértelműen legjobb mozi élményévé vált. Endo Suszakú azonos című regényének hű adaptációja egy nehéz, nyomasztó és mélyen filozofikus mű. A Némaság nem a hit diadalát énekli meg, hanem könyörtelenül szembesít hívőt és nem hívőt az emberi gyöngeséggel és azzal, hogy hinni valamiben egyet jelent a bukás és meghasonlás lehetőségével is. Ritkán kerülök ennyire hatása alá egy filmnek, de az utolsó képsoroknál tátott szájjal és szinte sokkolva bámultam a vászonra, miközben a könnyeimmel és a saját életemben is megtapasztalt hitbéli kérdésekkel küzdöttem. Vajon ki hall engem, ha imára nyitom a számat? Vajon miért nem szól nekünk Isten, ha elfordulunk tőle? Egyáltalán miféle Isten az, aki némaságba burkolózva rejtőzik saját teremtményei elől? Aki egy kicsit is foglalkozik teológiai kérdésekkel annak ez az alkotás mélyen felkavaró és felejthetetlen élmény marad.

Várszegi Martin

Jim Jarmusch filmje, a Paterson az idei év egyik legalábecsültebb filmje, melyet talán kevesen láttak olyanok, akik nem a rendező korábbi munkái miatt tértek be a moziba. A rövidfilmek világából érkező művész nem tudja levetni magáról a stílusjegyeit, és egy hét napjaira fűzi fel egy furcsa párocska kapcsolatának retro-idillbe ágyazott abszurd természetét. Egy introvertált buszsofőr, aki puritán verseket firkál apró jegyzetfüzetébe, és egy teljes mértékben extrovertált lány, aki miközben gitározni tanul, átfesti a lakását és süteményeket árul. Az első pillanattól érezhető a két jellem közt feszülő ellentét, Jarmusch mégis kiválóan mutat rá, hogy az erő egyensúlyára még egy párkapcsolaton belül is ügyelnünk kell.

Az év végi összefoglalónk második része 3 óra múlva érkezik. Addig pont belefér egy vagy két film a fentiek közül.