„A jó rendezőnek az a dolga, hogy vezesse a többieket”
Madarász Isti, magyar filmrendező olyan filmeket rendezett, mint A fekete múmia átka, a Hurok vagy az Egy szerelem gasztronómiája. Ezek műfajukban is változatos filmek: A fekete múmia átka egy Rejtő Jenő munkásságán alapuló vígjáték, a Hurok időutazós thriller, az Egy szerelem gasztronómiája pedig zenés vígjáték. Isti nemrég fejezte be szakdolgozatát és a témája felől érdeklődtem.
Alex: Milyen témában írtad a szakdolgozatodat?
Isti: Kommunikációelmélet. Megjelentek a kommentelők, a YouTuberek, a blogok. Már nem csak a filmvilágban van kritika, hanem bárhol. Hogy hat ez a filmiparra? TV-sorozatoknál ez tökre érdekes. Ha megjelenik egy sorozat és nem tetszik a szereposztása a népnek akkor bojkottot hirdetnek. Elkezdenek változtatni a sztorin az alapján, hogy mi tetszik az embereknek. Volt 10 éve a Lost című sorozat. Van róla egy tanulmány, hogy bevezettek két szereplőt és ők annyira nem tetszettek a népnek, hogy leállították az évad közepén az egészet. Újraforgatták, és az évad utolsó részében kínhalállal kiírták azokat a szereplőket.
Alex: Azt hiszem, hogy Martin Scorsese mondta nem is olyan régen, hogy a Rotten Tomatoes-zal neki komoly problémái vannak. Pont amiatt egyébként, mikor a rajongók felszólalnak a kritikusok vagy a készítők ellen. Sok ismerősöm van vele úgy, hogy érdekeli őt a film, megnézi Rottenen, hogy hány százalékon áll. Ő nem tudja, hogy a film vagy 100%-ot kap vagy 0%-ot, emiatt úgy dönt sok esetben, hogy nem nézi meg a filmet.
Isti: Erről a szakdolgozatomban egy egész 10 oldalas fejezet szól. Pont erről, hogy nem az van, hogy 60%-osan tetszik, hanem hogy jó vagy rossz. Emiatt a langyos filmek kapják a legjobb értékeléseket. Elérik azt a szintet, hogy pont tetszik, de arra nem veszed a fáradtságot, hogy belekössél. Például az Annabelle című horror nagyon sokáig 100%-on volt. A Dunkirk rögtön csak 90%-on volt, mert nagyon sokan azt mondták, hogy Úristen, mestermű és voltak páran, akik azt mondák: ezért meg ezért nem tetszik. Iszonyatosan leegyszerűsíti, hogy valami piros paradicsom vagy rohadt paradicsom. Eltűnnek a színek, nincs mérték.
A 2000-es években összehasonlították ugyanarról a filmről egy csomó kritikusnak a véleményét és 51%-os volt az egyetértés. Aztán a 2010-es években 56, 2017-ben meg már 75. Egyre inkább erősödik az, hogyha a Rotten Tomatoes értékelés jó, akkor már senki nem fog rosszat írni. A vélemények teljesen homogenizálódnak, ráadásul a kritikák is. Igazából nem jó a Rotten Tomatoes, de nagyon jó ötletnek tűnt.
Alex: Sok itthoni kritikában azt veszem észre, hogy feltűnően ugyanazt írják, amit külföldön lehet olvasni. Főleg blogokon.
Isti: Blogokban már nagyon nehéz súlyozni. Ha nem ismered, akkor nem tudod eldönteni, hogy ez egy szakmailag megalapozott vagy egy tegnapelőtt elkezdett blog és mindkettőnek hasonló ereje van. Tudod, virágozzon minden virág, mindenki írja meg a magáét, csak ne menjen a filmek rovására.
Alex: Én azt látom, hogy pont azoktól a kritikusoktól veszi el a fényt, akik tényleg értenek hozzá. Sokszor olvasok olyat, amikor olyan dolgokat várnak egy filmtől, ami nem is akar lenni a film. Például a Ready Player One-nál valahol olvastam olyat is, akinek az volt a baja, hogy nem egy komoly társadalmi elemzés a virtuális valóságról. Mondom: ez tök jó meg minden, csak a film az nem erről szólt.
Isti: Persze. Egyébként tetszett neked?
Alex: Nagyon tetszett.
Isti: Nekem is.
Alex: Mostanában a Ready Player One-on kívül volt jó filmes élményed moziban?
Isti: Igen, nagyon sokat járok moziba. Akár hiszed, akár nem, a Nyúl Péter. Fantasztikus. Tök jó volt a Shape of Water, az Én, Tonya is nagyon jó volt. Nekem általában tetszenek a filmek egyébként.
Alex: A Víz érintése nekem annyira nem jött be, viszont vele kapcsolatban az Oscarral mennyire értesz egyet?
Isti: Figyelj, amiket jelöltek, azok gyakorlatilag mind jó filmek. Az Oscarnak is van egy iránya meg egy ízlése és ebbe a Shape of Water nagyon beleillik és akkor már inkább a Shape of Water nyerjen: szép, nagyívű, mesés, menő, meg del Toronak már kijárt a díj. Az Oscaron a legjobb filmet nem tudom, hogy nyerte az utóbbi pár évben az a film, amiről én azt gondoltam, hogy: na ez az! Lehet, hogy én azt gondolom, hogy a La La Land jobb volt, mint a Moonlight, és azt gondolom. De azt is értem, hogy a Moonlighton mit zabálnak. Nekem nem a Moonlight a szívem csücske, de érzem az erejét, látom az erényeit, azt is, hogy a korszellemben miért fontos, hogy díjazzanak egy ilyen filmet. A szívem meg a La la Landé. Én tényleg azt gondolom, hogy amikor bejut valami a jelöltek közé, az iszonyúan nagy dolog.
Alex: Nekem az Oscar – meg az olyan filmszeretőknek, akik mondjuk nem élvezik, teszem azt, a focit – körülbelül olyan, mintha évente lenne egy focimeccs, ami érdekel. A munkásságod illetően az új filmedet, az Egy szerelem gasztronómiáját tegnap néztem meg. Egy dolgot akartam mindenképp megkérdezni, ami a nézése közben többször eszembe jutott: a színvilágot mennyiben inspirálta Wes Anderson?
Isti: Direkt volt, de nem Wes Anderson miatt volt direkt. Én nem vagyok a világ legnagyobb Wes Anderson rajongója. Nagyra értékelem, mindig megnézem a filmjeit, de nem vagyok az. Akárhányszor az operatőr úgy tette le a kamerát, hogy frontális lett a kép, szóltam, hogy nem játszunk Wes Andersont. Vele az a baj, hogy annyira jellegzetes a stílusa, hogy bármi hasonlót csinálsz, az rögtön Wes Andersonos. Én ezt nagyon el akartam kerülni, de nagyon szeretem a játékosságát, az infantilizmusát. Nekem ez nem is Wes Anderson, inkább a Jean-Pierre Jeunet. De ez film inkább a Lecsó című animációs filmhez írott óda. Sokszor előjött például Wes Anderson, de a jelmeztervezőnek, Bárdosi Ibolyának – akinek nagyon sokat köszönhetek –, azt mondtam, hogy ez a Lecsó. Ez egy mesefilm, ilyenek a szereplők is. A Hurokban meg pont az a volt a lényeg, hogy az egy lehúzott, nem színtelen, de zöld film lett. A Gasztro egy sárga film.
Madarász Isti Herbai Máté operatőrrel.
Alex: Egy ilyen nagyobb produkcióban hogyan érvényesíted az akaratodat? Pontosítok: hogyan instruálsz valakit?
Isti: Ez teljesen változik az évek során. Mikor kisfilmeket csináltam, ez teljesen a közreműködőktől függött. Most elmondom, hogy mire gondolok, a többiek pedig megpróbálják megcsinálni. Aztán, ahogy telnek múlnak az évek és egyre rutinosabb vagy, ezzel párhuzamosan remélhetőleg egyre profibb munkatársaid vannak. Ez egy nagyon elcsépelt mondás, de legnagyobb igazság a filmezésben: magadnál sokkal tehetségesebb emberekkel kell magad körülvenni. Ettől nagyon sokan félnek. Mikor bekerültem a sorozatiparba, Hacktiont rendeztem, ahol az utolsó világosító is jobban tudta, hogy mit kell csinálni és ez elég frusztráló volt. Ilyenkor vagy játszod az agyadat vagy rájössz, hogy ennek tulajdonképpen örülni kéne. Ha nem vagy rosszfej és tudod a dolgod, akkor mindenki más úgy is segíteni fog. A Hurokban jött ez például elő. Nekem az 1. filmem volt, Nagy András operatőrnek a 20., a díszlettervezőnek, Hujber Balázsnak a 100.
Ezekkel az emberekkel nem úgy kell beszélgetni, hogy azt mondom: szerintem legyen piros a ruhája. Inkább elmondom, hogy a forgatókönyvben ennek a szereplőnek fontos, hogy kilógjon a többiek közül. Nekem erre az jut eszembe, hogy piros, ő meg azt mondja, hogy mi lenne akkor, ha: és mond valami olyat, amire soha nem gondoltál. Ha ő tényleg olyan jó, te meg okos vagy, akkor azt mondod: ez szuper, ráadásul nekem erről az jut eszembe, hogy… És elindul egy dialógus. Nagyon frusztráló, mikor ők jobban tudják, hogy milyen a te filmed, de néha jobban tudják és érdemes figyelni. Ha attól félsz, hogy elnyomnak, akkor igazából nem is vagy jó rendező, mert egy jó rendezőnek nem az a dolga, hogy mindent ő mondjon meg. A jó rendezőnek az a dolga, hogy vezesse a többieket, de ők csinálnak mindent.
Ha kimész egy nagy forgatásra, először nem kéne rájönnöd, hogy ki a rendező. A rendezőasszisztens a leghangosabb, a rendező meg pusmog a színészekkel és az operatőrrel. Neked azt kell tudni, hogy ez a film mi akar lenni. Annyit kellett elmondanom a Gasztronál, hogy ez a film egy mesefilm. Ibolya meg hozzárakta, hogy oké, de akkor legyen egységes, mert ha egy mesefilmben átmegy egy zöld Suzuki a képen, akkor megdöglött az egész. Nem mindig kell tudnod hogyan fog megvalósulni a film, de a végén te döntesz. Csak azért, mert én vagyok a rendező, ne legyen az, hogy mindenki azt várja, hogy megmondjam mi legyen. Ez nem könnyű és ezt gyakorolni kell. Ezért szerettem TV-sorozatnál dolgozni, mert ott nagyon sokat kell forgatni és ezt meg lehet tanulni. Ezért bírtam a Barátok köztöt néhány évig. Nem csináltunk jót, de megtanultam nagyon gyorsan, 3 kamerával forgatni és iszonyatosan gyorsan döntéseket hozni.
Alex: Ha jól tudom voltál nagy forgatásokon. Például Ridley Scottén, a Marsi forgatásán. Ott egyszerre négy kamerát kezeltek.
Isti: Alsó hangon. A Sólyom végveszélybennél 11 kamerával forgattak. Ez nagyon nehéz, mert lassabb lerakni három kamerát, mint felvenni háromszor eggyel. Látják egymást a kamerák, belógnak a képbe, a színész rosszul néz az egyikben, de jól a másikban. David Fincher például mindig hárommal forgat. Ők már megtanulták hogyan kell lerakni, hogy legyen sok snitt, ami opciót ad a vágásnál. A Hurkot főleg egy kamerával csináltuk. Egy-két jelenetben vagy akciónál volt több kamera. Az autóborulásnál négy volt. Négy kamerát lerakni szenvedés.
Sajnos nem lehetett összevágni rendesen azt a filmet, mert nem voltak snittek. Voltak hibásak és lassúak, ráadásul bele voltam zúgva a hosszú snittekbe, ami tök jó, ha jó. Viszont ha nem jó, akkor véged van. Nincs menekülő útvonal. Volt a Hurok elején egy liftes snitt. A mélygarázsban vannak, bemennek a liftbe és beszélgetnek egy picit. Ahhoz, hogy körözni tudjon a kamera, a falakat állandóan a kamera körül elvettük. Fizikailag lehetetlen kameramozgást végeztünk. Zseniális volt, de az egészet ki kellett dobni, mert lassú volt. Annyira mérges voltam: ha csak egy közelit felvettem volna, akkor a 4 perces snittből lehet, hogy kivághattam volna 2 percet. 17-szer vettük fel és a végén nem is látszott a truváj. Bementek a liftbe, kiszálltak a kórházban. Az Egy szerelem gasztronómiáját már 2 kamerával vettük fel és nagyon sok snittet csináltunk. Életem legjobb vágási időszaka volt, mert mindig volt snitt.
Alex: Tegyük fel, hogy végtelen erőforrásod és pénzed van. Milyen filmet csinálnál?
Isti: Csinálnék többet. Nagyon szeretnék még sci-fit csinálni. Egyébként most van egy sci-fi forgatókönyvünk. Magyar költségvetésből, nem nagyon drága. Nagyon bírom a sci-fi műfajt, nagyon szeretnék még zenés filmet csinálni, szeretnék egy nagyszabású, drága filmet és szeretnék még Rejtő filmet csinálni.
Alex: Sajnos a sci-fi nem Magyarországra találták ki.
Isti: Hát nem. A Filmalap nem bízik a sci-fiben. Az a baj, hogyha csinálnánk is egy nagyon jó sci-fit itthon, annak nem lenne sok nézője, mert nem az érdekli az embereket. Valószínűleg sikeres tudna lenni szerte a világban. A Hurkot is elég sok helyre elvitték és sok országban leadták. A Filmalapnak a Valami Amerika 3 meg a Kincsem éri meg.
Madarász Isti Száraz Dénessel, a Hurok főszereplőjével.
Alex: Mikor egy forgatókönyv megszületik, nehéz megmondani, hogy mennyire fog működni élesben. Erre ti számoltok, készítetek alternatívákat?
Isti: Ez is fejlődéssel változik. Van egy olyan gyengeségem, hogy írok valamit és meg vagyok róla győződve, hogy ez zseniális, és ilyen jót még soha senki nem írt. A saját forgatókönyveimmel valamiért nem tudok kritikus lenni. Ez nem jelenti azt, hogy ezek tényleg olyan jók. Ha odaadom valakinek, akkor hidegzuhanyként ér a kritika. A Hurok után elhatároztam, hogy nem írok többet egyedül. Mikor a Hurok elkészült és lehiggadtak az érzelmek, az lett a meggyőződésem, hogy lehetne még jobb. Attól lehetne még jobb, ha jobb lenne a forgatókönyvem és milyen kár, hogy nem volt valaki, akivel ezt megcsinálom.
Elhatároztam, hogy 3 különböző projektet fogok egyszerre beindítani, 3 különböző forgatókönyvíróval. Közösen összerakunk egy sztorivázlatot, egy outline-t és napról napra meglepnek. Feláll egy outline, ami még mindig az a film, ami a fejemben volt, csak sokkal jobb. Leszoktam az egyedüli írásról, mert amit mások írnak, azzal iszonyatosan kritikus tudok lenni.
A dialóg meg olyan, hogy elkezdtem találkozni olyan emberekkel, akik jól írnak dialógot. Mindenki tud dialógot írni, én is tudok dialógot írni. Majd jön valaki, elolvasok egy jelenetet és minden mondata jó. Az a baj, hogy ez olyan, mint a fényképezés: mindenki tud fényképezni, csak nem. Lehet, hogy még mindig nekem vannak a legjobb filmötleteim, de találkoztam olyan forgatókönyvírókkal, akik ötször jobbak mint én.
Alex: Úgy tudom, hogy nem végeztél filmművészeti egyetemet. Ez téged mennyire ért hátrányként?
Isti: Nagyon feszélyezett. Volt egy nagyon erős kisebbségi komplexusom, illetve nemcsak hogy nem jártam a filmművészetire, de vidéki voltam, nem voltak ismerőseim. Az első 3 rövidfilmemet úgy forgattam, hogy nem láttam forgatást soha. Azt tudtam, hogy kamerával kell felvenni a filmet. Kértünk kölcsön kamerát és közben jöttem rá hogyan kell filmet csinálni. Aztán felkerültem Pestre és itt is folytattam a kisfilmek csinálását.
Akkor már találkoztam itteni filmesekkel. Itt mindenki ismert mindenkit, tehát nem volt meg a kapcsolati háló. Viszont volt akkora lelkesedésem, ami nagyon kevés embernek a környéken. Semmi nem érdekelt a világon annyira, mint a filmkészítés, ezért állandóan mentem mások filmforgatására segíteni. Szívtam mindent magamba, egyre jobb kisfilmeket csináltam. Amatőr filmfesztiválokon nyertek, aztán volt, amit beválasztották a filmszemlére. Vágóként dolgoztam: werkfilmeket vágtam, aztán filmelőzeteseket és bedolgoztam magamat a szakmába.
Szerintem most már könnyebb: van MOME meg Metropolitan, akkor viszont tényleg csak a filmművészeti volt. Én azt láttam, hogy mindenki, aki oda jár, annak tolják el az ízlését egy olyan irányba, ami engem nem érdekelt. Engem mindenki hülyének nézett, hogy én a Spielberg filmeket istenítem. Ezt a fajta naivitást nem biztos, hogy meg tudtam volna őrizni a filmművészetin vagy kihajítottak volna.